Labdarúgás

2023.05.11. 12:47

Kialakulhat a megyei döntő mezőnye

Kispályás labdarúgás Finiséhez közeledik a kislélekszámú települések kispályás labdarúgó-bajnoksága, amelyből a május 23-ai békéscsabai döntőig több csoportban már csak négy forduló van hátra. Ebből hármat pénteken és szombaton rendeznek meg.

Fotó: Shutterstock illusztráció

Pénteken 17.30 órától Almáskamaráson, másnap 9 órától – zömében Békés vármegyei csapatokkal – a hajdúsági Úirázon, délután fél 2-től pedig Geszten csatáznak azon települések együttesei, amelyek nem rendelkeznek nagypályás labdarúgó-csapattal.

Tóth Márton ötletgazda, az MLSZ Békés Megyei Igazgatóság koordinátora tájékoztatása szerint az almáskamarási csoportban a hátralévő két forduló várható eredményei alapján a Nagybánhegyes, vagy a Gerendás csapata lehet a megyei döntő résztvevője.

Újirázon a Körösújfalu és a jelenlegi második Bélmegyer már biztos döntős. A gesztiek a szombati forduló eredményeitől függetlenül már csoportgyőztesek, így számukra már nagyobb tét nélkül zajlanak majd a küzdelmek.

Az egyik házigazda Almáskamarás polgármestere, Mazán Attila érdeklődésünkre elmondta, hogy településük már több alkalommal is helyszínt adott a bajnokság mérkőzéseinek.

– Jó hangulatú mérkőzéseken szurkolhattak a nézők. A bajnokságban a fair play szellemét tartjuk elsődlegesnek, de persze sportolóként mindenki szeretne nyerni – mondta a település vezetője. – A bajnokságnak van olyan pozitívuma is, hogy tehetségeket fedezünk fel, tavaly csak Almáskamarásról három fiatal igazolt környékbeli nagypályás csapatokhoz.

Mazán Attilától megtudtuk, hogy a településen Almáskamarási Szabadidő SE néven 1992-től négy éven át működött nagypályás labdarúgó-csapat, amelynek legjobb eredménye a megyei III. osztályban egy 5. hely volt. A közelmúltban a harmincéves évforduló alkalmával összejött a régi csapat.

A trófeát jelenleg a legfrissebb, decemberi adatok szerint 482 lelkes Körösújfaluban őrzik, melyet tavaly a békéscsabai Kórház utcai stadionban megrendezett döntőben nyertek meg a Geszt, a Kardos és a Nagykamarás előtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában