Labdarúgás - NB III.

2023.05.05. 15:18

Felszabadultan játszhat a Körösladány

Fogynak a játéknapok az NB III.-as pontvadászatban, a csapatokra már csak három kihívás vár. A Keleti csoportban érdekelt vármegyei együttesek közül a vasárnapi 36. fordulót a békéscsabai fiatalok tudják le elsőként, akik 13 órától a Jászberényt fogadják. Szintén hazai környezetben lép pályára a Füzesgyarmat, a Körösladányra viszont Hatvanban vár egy nehéznek tűnő 90 perc.

B. M.

A körösladányi Zelenyánszki László az őszi Hatvan elleni mérkőzésen. Fotó: Kovács-Goda József

A Kórház utcában a csoport két sereghajtója ad randevút egymásnak, a megtépázott idény kozmetikázása céljából. A csabai fiatalok valamivel nagyobb harmadosztályú rutinnal rendelkeznek, mint a jászsági vendégeik, ahol a télen meghozott kényszerű gazdaság intézkedések által került új dimenzióba a foci.

Nagy Sándor, a Békéscsaba 1912 Előre II. vezetőedzője: – Tisztában vagyunk vele, milyen helyzetben van az ellenfelünk, mindenképpen nyerni szeretnénk, hogy magunk mögött tudhassuk a tabellán. Azért is lenne fontos begyűjteni a három pontot, mert az utolsó két mérkőzésünkön biztosan jóval nehezebb erőpróba elé állítja majd csapatunkat a Körösladány és a DEAC. A vasárnapi találkozó kapcsán megnehezíti a helyzetünket, hogy a jó formába lendülő Pap Szabolcsra sérülés miatt nem számíthatunk, de a hétvégi középiskolai ballagás által érintett fiataljaink is hagytak ki edzéseket a hét során.

NB III Keleti csoport, 36. forduló

Május 7., vasárnap, 13.00

Békéscsaba 1912 Előre II–Jászberényi FC

Békéscsaba, Kórház utcai Stadion

Vezeti: Kakuk Szabolcs (Szilágyi Zsolt, Juhász Szabolcs Olivér)

A füzesgyarmati csapatra létfontosságú találkozó vár annak érdekében, hogy elmozdulhasson a pillanatnyilag kiesést jelentő pozícióból. Ehhez a jó erőkből álló BKV Előrével szemben kell helytállnia, amely csupán 7 ponttal gyűjtött többet, de azzal stabil középkategóriás gárdának számít.

Boros Tibor, a Füzesgyarmati SK szakmai koordinátora: – Úgy gondolom, hogy a szezon hajrájának legfontosabb meccse előtt állnak. A három pont megszerezése szükséges ahhoz, hogy legalább a 17. helyet elérhessük. Mindenki látja a feladat súlyát ennek szellemében készültünk a héten. A fővárosiak képzett, gyors játékosokból álló csapatot alkotnak, képesek bárki dolgát megnehezíteni. A közös múltunk két fővárosi vereség mellett egy hazai döntetlent tartogat, de abban bízunk, hogy most, amikor leginkább szükségünk van rá, megszerezhetjük az első győzelmünket ellenük. Eltiltottunk és sérültünk nincs, a teljes meccskeret rendelkezésünkre áll.

NB III Keleti csoport, 36. forduló

Május 7., vasárnap, 17.00

Füzesgyarmati SK–BKV Előre

Füzesgyarmat, Lázár Gyula Városi Sporttelep

Vezeti: Ujhelyi Tamás (Márkus Péter, Elek Balázs)

A Körösladány együttese újoncként ragyogó évet fut, és még áll a bronzéremért folyó külön versenyben. Ahhoz, hogy ez így is maradjon, vasárnap a Zoran Szpisljak által irányított Hatvan otthonában kell kedvező eredményt elérnie. A sárrétiek fordított párban 3–1-re múlták felül a hevesieket.

Ekker Attila, a Körösladány MSK vezetőedzője: – Láttam élőben az ellenfelet, tudatos gyors csapat benyomását keltette, nekünk viszont csak a győzelem lehet elfogadható eredmény az álmaink további dédelgetéséhez. Így is állunk a feladathoz, de nyugodtan focizhatunk, hiszen a hátralévő mérkőzésektől függetlenül jól néz ki az évünk. Valamilyen szinten már a jövőre gondolva is próbálunk majd játszani Hatvanban. Nem könnyíti meg a dolgunk, hogy Ruzsa Lászlóra vállsérülése miatt kihagyja a meccset, míg a másik legutóbbi kényszerű cserénk, Dócza Gábor játéka Achilles-ín sérülése miatt vált kérdésessé.

NB III Keleti csoport, 36. forduló

Május 7., vasárnap, 17.00

FC Hatvan–Körösladány MSK

Hatvan, Népkert Sporttelep

Vezeti: Németh Gergely (Kulcsár Dániel, Kovács II. Tamás)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában