Labdarúgás

2023.04.29. 09:06

Élet-halál harcra készül a ZTE az orosházi Boér Gáborral

Mostantól minden mérkőzés döntő az NB I-es ZTE számára labdarúgócsapata számára, mely a bajnokságban Mezőkövesdre látogat szombaton. A kispadon új vezetőedző ül, az orosházi Boér Gábor.

Beol.hu

Boér Gábor ismét bizonyíthat Zalaegerszegen

Forrás: NS

Fotó: Szabó Miklós

– Abszolút az történt, amit vártam, a csapat jól reagálta le az edzőváltást – mondta Boér Gábor a zaol.hu-nak. – Teljesen új dolgokat kitalálni – az idő rövidsége miatt – nem lehet, ami változtatásokat kértünk, azok minimálisak. Egyébként könnyebb a dolgom, hiszen a csapat hetven százalékával az előző egerszegi edzősködésem idején együtt dolgoztam. Az idő rövid, ahogy mondtam, óriási változtatásokat nem érdemes most tenni, és hozzáteszem, igazából nincs is okunk rá. Fizikálisan egy nagyon jó állapotban lévő csapatot vettünk át, és azt gondolom, mentálisan is erős a társaság. Amin próbáltunk változtatni, mind azt a célt szolgálja, hogy a támadójátékunk hatékonyabbá váljon, és persze hátul is próbáljunk stabilak maradni.

Rövid idő alatt három nagyon fontos mérkőzésünk lesz, hiszen a Mezőkövesd elleni meccs után következik a kupadöntő, majd a Puskás Akadémia érkezik hozzánk. Mindegyik létfontosságú mérkőzés. Nem csinált senki kardinális kérdést abból, amit a vezetőség jelzett felénk. Az üzenet lényege az volt, hogy most mindenki próbálja kerülni a külsőségeket, s leginkább a célokra koncentráljon. Mi sem ezzel foglalkozunk, hanem csak a játékra összpontosítunk.

 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában