Úszás

2023.03.21. 13:03

Mind az öt csabai úszó érmet szerzett

Második alkalommal rendezték meg az Eger Város Kupája-Bitskey Aladár nemzetközi úszóversenyt, amelyen 32 hazai és külföldi egyesület mintegy 570 versenyzője lépett rajtkőre két napon át.

BMH

Forrás: BMH

A tavalyi részvétel után idén ismét elindult a Békéscsabai Előre Úszó Klub öt fiatalja is a hevesi viadalon. Az országos bajnokságokat leszámítva ez az év egyik legrangosabb versenye, amit a népes mezőny is bizonyított. Az előfutam, majd döntős lebonyolítás miatt az országos bajnokságok főpróbájának is felfogható volt a megméretés. Sokan gondolhatták így, hiszen a korosztályos- és felnőttválogatott tehetségek is igen szép számban léptek rajtkőre Egerben.

A békéscsabaiak edzője, Petróczki Zsombor így összegezte az esemény tapasztalatit: – 

Sikeres versenyen vagyunk túl, minden fiatalunk több döntőt is úszott, és valamennyien felállhattak a dobogóra. Emellett több pontszerző helyezést is elértünk. A legfontosabbnak azt tartom, hogy a délutáni döntőkben rendre javítani tudtak a délelőtt elért előfutamos időkön. Szóval elégedett vagyok a gyerekekkel.

A békéscsabaiak érmes helyezései. Nagy-Benedek Izabell (gyermek korosztály, 2010–2011-ben születettek). Aranyérem: 50 mell, 100 mell. Ezüst: 50 gyors, 200 mell. Bronz: 50 pillangó, 200 vegyesúszás. Perza Berta. Arany: 50 hát, 200 hát. Ezüst: 100 hát, 100 gyors. Takács Botond. Ezüst: 50 hát. Rozek Petra (serdülő korosztály, 2008–2009-ben születettek). Bronz: 50 mell, 100 mell. Petróczki Zsombor. Bronz: 200 mell. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában