Márton Anitának már minden nap ajándék

Tavaly adták át a párját ritkító atlétikai centrumot Nyíregyházán. A létesítmény nemzetközi minősítéssel rendelkezik, közép-európai szinten egyedülálló. Az elmúlt egy évben a fedettpályás magyar bajnokság mellett edzőtáboroknak és nemzetközi versenyeknek is otthont adott a létesítmény. A sportközpont jelenleg is telt házzal működik, román és szlovák atléták választották Nyíregyházát felkészülésük helyszínéül – olvasható a szon.hu összeállításában.

Mellettük visszatérő vendégeik válogatott atlétáink is, többek közt Márton Anita is. A hazánkban ­súlylökésben és diszkoszvetésben évek óta egyeduralkodó sportoló is nekirugaszkodott a szokásosan kemény alapozóedzéseknek, amelyek forgatókönyve és felépítése csak apró részletekben tér el az eddigiektől. 

– Nem vagyok nagy híve a külföldi edzőtáboroknak, különösen azóta, hogy Luca személyében „kíséretem” is van. Nem vágyom vissza Portugáliába, ahol harcolni kellett a súlyemelőterembe jutásért. Cipruson balszerencsések voltunk, mert két hétig majdnem mindennap esett az eső, a Kanári-szigeteken pedig sikerült kifognunk az év leghűvösebb napjait. 

– Úgy döntöttünk az edzőmmel, hogy most már semmit se bízunk a szerencsére, jók nekünk az egyre jobb hazai lehetőségek, legfőképpen az új Nyíregyházi Atlétikai Centrum, ha pedig mégis átlépnénk a határt, akkor csak Montenegró jöhet szóba, ahová szinte családtagként szoktunk visszatérni. A téli felkészülés célja a képességek fejlesztésén kívül az is, hogy jó erőben és formában vehessek részt a márciusi isztambuli fedettpályás Eb-n, ahol dobogós helyen szeretnék végezni – fogalmazott Márton Anita, aki „tető alatt” három kontinensbajnok­ságon nyert érmet, 2015-ben Prágában és 2017-ben Belgrádban aranyat, 2019-ben Glasgow-ban pedig bronz­érmet. 

Az olimpiai bronzérmes fedett pályás világbajnok élete óriási változáson ment át az elmúlt években. A legmagasabb szintű sportolást ugyan nem hagyta abba, de időközben édesanya lett, valamint szakosztályvezető Szegeden. Kétéves kislánya rendszeresen vele tart az edzésekre és az edzőtáborokba is. 

– Ha jó az idő, eljön velem. Edzőtáborban pedig ott szokott lenni, most is itt van velem. Nagyon jól érzi magát az atlétikai pályán, ahol a homokgödör neki homokozó, a súlygolyókat pedig elgurítgatja. A társaságot is szereti, edzőtáborban az egyik szobából a másikba rohangál, és mindenkinél pakolászik. 

Márton Anita azt mondta, hogy az anyaság és a térdsérülése miatt nehéz volt a visszatérése, de úgy érzi, hogy most már minden rendben van. Jönnek a felkészülési versenyek és a fedett pályás országos bajnokság, így a formát is lassan élesítenie kell. 

– November elején kezdtük el az alapozást, sokat erősödtem, úgy érzem, technikailag is kezd összeállni a mozgásom. Szombaton már verseny lesz, ott majd kiderül, hogy min kell még javítanom a folytatásra. 

– Egy magyar atlétának az egyik legfontosabb célja, hogy ott legyen majd a versenyen. Minden versenyzőnek, legyen az bármilyen sportág, hatalmas lendületet adhat, ha magyar közönség előtt tud versenyezni. Remélem, hogy telt házas stadionban léphetek majd a dobókörbe augusztusban – mondta Márton Anita, aki azt is hozzátette, hogy kicsit nyomja azért a vállát ennek a felelőssége, de az évek során már hozzászokott a téthelyzetekhez, és biztos abban, hogy a képességeihez mérten a legjobbat tudja majd kihozni magából. 

– Nagyon sokat változott a női súlylökésmezőnye az elmúlt két-három évben. Sokat és keményen kell dolgoznom, de ha a legjobb nyolc közé kerülnék, az nagyon szuper lenne. 

Márton Anita azt is elmondta, hogy ez lesz az utolsó éve, és visszatekintve eredményekben gazdag pályafutására, számtalan érem közül a 2016-os riói olimpián szerzett bronzérem számára a legkedvesebb. 

– Minden versenyző arról álmodik és napról napra azért küzd, hogy az olimpián dobogóra állhasson, hálás vagyok a sorsnak, hogy ez nekem megadatott. Természetesen nagyon kedves a szívemnek a Birminghamben nyert fedett pályás világbajnoki címem is. 

A tavalyi év nem úgy sikerült számára, ahogy szerette volna, egy betegség meghiúsította terveit. 

– Az Európa-bajnokságra tettünk fel mindent, a szokásosnál is keményebben dolgoztam azért, hogy Münchenben a döntőbe juthassak. Nem akarok nagy szavakat használni, de nem tudom palástolni, hogy összeomlottam, a baj hirtelen jött, és a lehető legrosszabbkor. Szerencsétlenségemet tetézte, hogy nemcsak én, hanem ­kislányom és férjem is ­covidos lett. 

– A eugene-i világbajnokságot azért hagytam ki, hogy frissen és jó formában utazhassak el az Európa-bajnokságra. A kemény munkának egyre inkább érződött a hatása, hiszen a győri edzőtáborunkban 3 kilós súllyal 20,35 métert dobtam, amiből arra lehetett következtetni, hogy versenysúllyal akár 18 és fél méteres teljesítményre is képes lehettem volna, amellyel érmet is nyerhettem volna. A legjobban az dühített, hogy a harmadik helyet egy olyan holland lány, Jorinde van Klinken foglalta el, aki valójában diszkoszvető, a súlylökés csak a kiegészítő száma. 

– Fiatalabb én sem leszek, sok minden történt velem az ­elmúlt években. Nem lehetetlen áttörnöm ezt a határt, de az esélyek egyre csökkenek. Az idén töltöttem be a 34. évemet, már nem számítok ­fiatalnak a sportágamban. Habár lelkileg, mentálisan úgy érzem, hogy csinálnám tovább, a testem egyre ­többször jelez, egyre több időt kell fordítanom a ­regenerációra. Nem szeretném a végtelenségig kizsigerelni a szervezetemet, és­­ ­lassan itt az ideje, hogy ­Lucának legyen kis tesója. Úgy érzem, hogy szép, kerek karrier van a hátam mögött, nincs bennem hiány­érzet. Amióta kislányom megszületett és visszajöttem, azóta minden nap ajándék számomra.