Labdarúgás

2023.01.04. 11:17

A tavalyi ezüstéremmel magasra tették a mércét Gyulán

Tavaly nagy bravúrt ért el a Gyulai Termál FC labdarúgó-csapata a megyei első osztályban azzal, hogy a Körösladányi MSK mögött megszerezte a második helyet. Idén már nem táplálnak vérmes reményeket a dobogóra kerülésre, hiszen a harmadik Szarvassal szemben is 13 pont az 5. helyen álló kék-fehérek lemaradása, ám egy az őszinél jobb szereplésben bízhatnak.

Gajdács Pál [email protected]

Fotó: Bencsik Ádám-archív

Sajben Gábor, a Gyulai TFC fiatal edzője elismerte, hogy nem sikerült úgy az őszi szereplés, ahogyan szerették volna, hiszen már nem tekinthető reális célnak az első három hely megszerzése.

– A tavalyi csapattal elért második hellyel magunknak tettük magasra a mércét, ezért is csalódás kicsit az őszi produkció – mondta Sajben Gábor. – A nyáron sok változás történt a játékosállományban, ezúttal is sok fiatal kapcsolódott be a csapatba, de most sajnos nem úgy jöttek az eredmények, ahogy arra számítottunk.

A tréner azonban bizakodó, hisz abban, hogy a télen elvégzett munka gyümölcsöt terem majd.

– Ha a télen jól dolgozunk, akkor úgy gondolom, hogy az őszinél jobb eredményeket érhetünk el. Szeretnénk a hozható mérkőzéseket megnyerni és az éremesélyesek ellen pontokat szerezni, ebben az esetben nem leszünk elégedetlenek. Ha minden az elképzeléseink szerint alakul, előrébb léphetünk majd. Sokat edzünk, vagyis a munka mennyiségével nem lesz gond.

A gyulaiaknak összeállt a téli felkészülés programjuk. Sajben Gábortól megtudtuk, hogy január 14-én ott lesznek a megyei teremkupa orosházi selejtezőjében.

– A torna után lesz még egy hetes szünet, majd január 23-án egyéni programmal kezdődik meg a játékosok számára a munka – ismertette a tervezett menetrendet az edző. – Heti szinten négy foglalkozást tartunk, februárban pedig nem kevesebb, mint öt edzőmérkőzést játszunk majd az Előre korosztályos csapatával, a Kunszentmártonnal, az Előre II vegyes csapatával, a Medgyesbodzással és a Szarvassal.

A szakember elmondta, szinte biztos, hogy nem lesz erősítés a csapatban, arra nincs is lehetőség, de bízik abban, hogy senki nem fog eligazolni. 

A Gyulai TFC edzőmérkőzései

Február 4., szombat, 10.00: Gyulai TFC–Békéscsaba LA U19

Február 11., szombat, 10.00: Gyulai TFC–Kunszentmártoni TE

Február 15., szerda, 18.30: Békéscsaba 1912 Előre II vegyes–Gyulai TFC

Február 21., kedd, 18.00: Gyulai TFC–Medgyesbodzás SE

Február 25., szombat, 10.00: Gyulai TFC–Szarvasi FC

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában