Galériával

2022.08.30. 21:11

Szurkolói ankétot tartott az Előre NKSE

A szombati idényrajt előtt találkozhattak a lila-fehér drukkerek a Békéscsabai Előre NKSE NB I-es női kézilabdacsapatával kedd este a városi sportcsarnokban.

Papp Bálint

Az utolsó simításokat végzi a szombati, a Dunaújváros ellen idegenben sorra kerülő bajnoki rajt előtt a Békéscsaba NB I-es női kézilabdacsapata. Papp Bálint vezetőedző alaposan megdolgoztatta játékosait a kedd délutáni edzésen, majd a csapat és a szakmai vezetés némi szusszanás és átöltözés után a városi sportcsarnok VIP-terme felé vette az irányt, hogy részt vegyen a szurkolói ankéton.

Az összejövetelen Paláncz György klubelnök köszöntötte a megjelenteket, akiknek bemutatta a négy új – Horváth Gréta, Termány Rita, a horvát Marina Razum és a szerb Marija Agbaba – nyári igazolást is. A sportvezető leszögezte, gyorsan jó közeg alakult ki az együttesnél, amelyet több poszton is sikerült megerősíteniük, ám még nem „zárták le” a játékoskeretet.

– Szeretnénk még játékost igazolni, aki segíteni tud az együttesnek és akivel teljessé válhat a keretünk, hónapok óta keressük a megoldást. A cél az, hogy stabilan bentmaradjunk az élvonalban és bízom benne, hogy már az első őszi bajnoki mérkőzéseken sikerül pontokat gyűjteni és letenni a névjegyünket – tájékoztatott Paláncz György.

Fotók: Bencsik Ádám

Mátéfi Eszter, az élvonalba egy év kihagyást követően visszajutott ENKSE szakmai igazgató beszámolójában elmondta, igyekeztek ütőképes csapatot kialakítani, megtartva a játékoskeret gerincét, megőrizve a saját nevelésű tehetségeiket és posztonkét megerősítve az együttest. A szakmai vezetés helyzete azonban korántsem volt egyszerű:

– Sajnos több kiszemelt játékos is az utolsó pillanatban lépett vissza a szerződéstől, mert jobb ajánlatot kapott. Ettől függetlenül a keretünk alkalmas arra, hogy megállja a helyét az NB I-ben. Remélem, a szurkolóink támogatása is pluszpontokat „hozhat a csapat konyhájára”. Bízom benne, hogy stabil első osztályú csapatot tudunk építeni a közeljövőben, amely évről-évre erősödik.

A megjelentek érdeklődve hallgatták Papp Bálintot is, a tréner a felkészülés kapcsán elmondta, a sérülések miatt nem volt zökkenőmentes az alapozásuk, de az augusztus közepi, hazai környezetben megrendezett Szabó Károly-emléktornán már olyan játékot szerettek volna mutatni, amiből látszik, van potenciál a csapatban és ez megvalósult.

– Tizenhat éves voltam, amikor Mátéfi Eszter az NB I-ben irányította a csabai csapatot, én pedig akkor azt mondtam a lelátón a mellettem ülőnek, hogy egyszer én fogom vezetni az együttest. Eljött ez a pillanat – mondta nevetve a mellette ülő szakmai igazgatóra nézve a tréner, általános derültséget okozva a teremben.

 

Papp szerint fiatal csapatának szüksége lesz a támogatásra, a nehéz helyzetekben is erőt adni neki, hiszen a szurkolás és a biztatás pluszmotivációt jelent a játékosainak.

– Sokat jelenthet a ki-ki meccseken az a biztatás, amit a csabai szurkolók adnak nekünk és amitől az ellenfél nem érzi magát komfortosan a csarnokban. Az első öt fordulóban háromszor is itthon játszunk, fontos, hogy pontokat szerezzünk. Ehhez az kell, hogy a játékosok bízzanak magukban, a szurkolók pedig bízzanak a csapatban. Rengeteget dolgoztunk az elmúlt hetekben. Mindent elkövetünk azért, hogy bentmaradjunk.

Az ankét zárásaként a csapatkapitány, a junior-világbajnok beálló Giricz Laura így búcsúzott az egybegyűltektől:

– A felkészülés során mindent megtettünk, hogy jól indítsuk a bajnokságot. Várjuk a szurkolókat, akiknek az elmúlt idényben is sokat köszönhettünk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában