Ejtőernyőzés

2022.08.24. 17:02

Fájó lábbal is világkupát nyert Bánszki Tamás

Ötven ejtőernyős csapat versenyzett a napokban az olaszországi Bellunóban, amely a legkedveltebb helyszín a célbaugró világkupa-sorozatban. Egyéniben Bánszki Tamás százados a mester kategóriában az első helyen végzett, a Magyar Honvédség ejtőernyős válogatottjának tagjaként pedig a negyedikként zárt.

Gajdács Pál

Bánszki Tamás neve ismerősen csenghet a sportban járatos Békés megyei olvasóknak, hiszen a Kvasz András Békés Megyei Ejtőernyős és Repülő Egyesületben sajátította el az ejtőernyőzés alapjait. Édesapja és bátyja, György is nagyon sikeres pályafutást tudhat maga mögött. Maga nagy sikereket ért el pályafutása során, és különösen büszke a 2016-ban elért csapatvilágbajnoki címre.

Évek óta a Szolnoki Honvéd Ejtőernyős Sportegyesületben versenyez, de minden beszélgetés alkalmával szóba hozza első egyesületét.

A célbaugró világkupa-sorozatban eddig három forduló rendeztek meg. Az első rijekai versenyen az elromló idő miatt nem ugorhattak, a minimálisan megszabott ugrásmennyiség hiánya miatt nem is hirdettek végeredményt. A szlovéniait éppen a katonai és a civil világbajnokság között tartották meg, ezért azon nem indultak Bánszkiék, így tulajdonképpen az olaszországi volt volt az első idei világkupa.

– A bellunói előtt egy héttel megsérült a jobb lábam, combizomhúzódással bajlódtam. Jegeltem, de annyira nem működött jól a lábam, a földet érések azonban így is jól sikerültek és a mester kategóriában sikerült megnyernem a versenyt – tekintett vissza a viadalra Bánszki Tamás. – Egyébként ez a helyszín nagyon népszerű, a professzionális szervezés, illetve a kedvező időjárás szempontjából is. Jellemző, hogy amíg a világbajnokságon csupán harminc csapat vehet részt, a világkupán nincs megkötés, csak a svájciaktól három érkezett. Mindenki, aki csak számít a világ élvonalában, ellátogat ide, ez most ötven csapatot, kétszázötven ejtőernyőst jelentett. Mindenkinek nyolc ugrást kellett végrehajtania, mi mindössze két centivel maradtunk le a dobogóról.

A csapatversenyt az olasz nemzeti válogatott nyerte, második lett a csehek világbajnok csapata, harmadik helyen pedig a németek katona-világbajnok összeállítása végzett.

Krajcsi Pál révén volt még egy Békés megyei kötődésű szereplője is, aki szolnoki csapatával a 17. helyen végzett, egyéniben pedig a középmezőnyben.

Beszámolók szerint végig szoros verseny folyt a dobogós helyezésért. Bánszki mellett egy fiatal reménység, Hirschler Bence is nagyot alkotott, aki a junior kategóriában második lett.

– Nagy ígéret. Nagy szükségünk van a hozzá hasonló tehetséges fiatalokra, ennek érdekében pedig nagy erőket kell mozgósítani az utánpótlás nevelésre – tért ki versenyzőtársára, egyben tanítványára a százados.

Az ejtőernyőzést 1987-ben elkezdő, a tízezredik ugrást tavaly végrehajtó Bánszkitól megtudtuk még, hogy a következő világkupa állomás a pénteken kezdődő ausztriai Thalgauban lesz, ahol szeretnének hasonló kiváló eredményeket szállítani a magyar nemzetnek.

– A helyszín bár nagyon szép környezetben fekszik, már nem annyira ideális, hiszen egy focipályán rendezik. Nem egyszerű a versenyzés a beépített terület miatt, és itt nagy befolyásoló tényező a szél is – mondta.

Bánszki Tamás elmondta, hogy mostanság ritkábban tudja szülővárosában meglátogatni szüleit, hiszen a munkája mellett a 2 és 3 éves kislányának nevelése minden idejét kitölti.

– Azért amikor csak tehetem, hazamegyek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában