Labdarúgás NB II.

2022.04.04. 14:09

Nem tudott hengerelni a listavezető

Az NB II-es bajnokság Keleti csoportjának jelenlegi legerősebb együttese, a szegedi KÉSZ-St. Mihály FC jelentette a következő feladatot a Gyulai Amazonok számára a hétvégén.

G. P.

Illusztráció: Shutterstock

A csoportot fölényesen vezető Tisza-partiakat a bajnokság során eddig mindössze a legfőbb rivális Újpest tudta megtréfálni, így bravúrszámba ment volna, ha ez a gyulaiaknak sikerül. A szegediek gyorsan Lehóczkiék tudtára adták, hogy folytatni szeretnék nagy sorozatukat és a 4. percben Skoric Tamara révén meg is szerezték a vezetést. Az újabb hazai gólra egészen az 51. percig kellett várni, amikor Papp Szidónia büntetőből vette be Szűcs Beatrix kapuját. A gyulaiakat azonban nem érheti szemrehányás, hiszen kemény ellenfelei voltak a hazaiaknak, de hiába játszottak a 65. percben emberelőnyben, nem tudtak korrigálni az eredményen.

KÉSZ-St. Mihály FC–Gyulai Amazonok 2–0 (1–0)

NB II.-es női nagypályás labdarúgó-mérkőzés, Szeged. V.: Alafi Beatrix (Kónya, Csékei). Gyula: Szűcs – Lehóczki, Szabó T. (Szappanos), Lovas, Pribék (Mezei), Molnár Á., Sovány, Szerb, Hack (Mészáros), Molnár K. (Paál), Komlósi. Edző: Molnár Zoltánné. G.: Skoric a 4., Papp Sz. (11-esből) az 51. percben. Kiállítva: Csontos (KÉSZ-S. Mihály FC) a 65. percben.

A bajnokság állása: 1. KÉSZ-St. Mihály FC 54 pont (199–4, 19 mérk.), 2. Újpest FC 43 (78–15, 18), 3. FC Hatvan 40 (55–18, 18), 4. DVSC-DEAC 40 868–22, 18), 5. Nyíregyháza Spartacus FC 28 (46–24, 16), 6. Kazincbarcikai SC 26 (34–27, 17), 7. Gyulai Amazonok 25 (76–46, 17), 8. Monori SE 23 (54–27, 17), 9. Nagykáta SE 19 (41–41, 18), 10. Nyírség NSC 14 (42–52, 19), 11. Szolnoki MÁV Utánpótlás FC 12 (44–42, 16), 12. Eger Labdarúgósport Kft. 10 (23–121, 20), 13. Cigánd SE 0 (1–252, 17).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában