Röplabda

2022.02.04. 12:05

Az Újpesti TE érkezik vasárnap Békéscsabára

Három nappal a Vasas Óbuda elleni Magyar Kupa elődöntő után ismét hazai környezetben, de már Extraliga mérkőzésen szerepel a Swietelsky-Békéscsaba női röplabdacsapata, amely vasárnap 17 órai kezdettel az Újpesti TE ellen nyújtaná tovább 9 meccses veretlenségi sorozatát.

Gajdács Pál

Fotó: shutterstock.com

Fájó, 3:2-es vereséget szenvedett a Swietelsky-Békéscsaba a Vasas Óbuda ellen szerdán az MVM Női Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóján. A fővárosiak kettős győzelemmel jutottak be a márciusi fináléba, ahol a balatonfüredi Szent Benedek Röplabda Akadémia vár rájuk. A BRSE március 12-én a Fatum-Nyíregyháza ellen a bronzéremért mérkőzik majd.

Tóth Gábor, a Békéscsaba vezetőedzője elsősorban a sok nyitásrontást jelölte meg a vereség fő okaként (a mérkőzés során 17 ilyen volt, szemben a Vasas 11 rontásával), és talán most kicsit a szív is hiányzott ahhoz, hogy 0:1 után meg tudjon újulni együttese. Ilyen hibák – legalábbis ilyen nagy számban – az Újpesti TE ellen nem fordulhatnak elő.

Még akkor sem, ha a lila-fehérek nem tündökölnek a bajnokságban. A fővárosi együttes nyolc ponttal a 6. helyen áll az alapszakaszban, az eddigi 9 mérkőzésen három győzelmet számlál, kétszer a Diósgyőrt, egy alkalommal az MTK-t fektette két vállra. 

Az október 30-án, a budapesti Szilágyi utcai csarnokban lejátszott első mérkőzésen nem tudott jelentős ellenállást kifejteni a BRSE ellen, a Horváth András által edzett csapat 14, 13 és 18 pontot szedett össze a három játszma során. Az UTE legutóbb szettet rabolt a bajnoki címvédő Nyíregyházától, és egyáltalán nem könnyítette meg a szabolcsiak dolgát.

A mérkőzésen a rutinos, 35 éves bolgár szélső ütő, Slavina Koleva bizonyult csapata legeredményesebb játékosának 16 ponttal. Két honfitársa is a fővárosiakat erősíti, a 22 éves négyes ütő, U23-as világbajnoki bronzérmes Monika Krasteva, és a nála két évvel fiatalabb liberó, Galina Karabasheva. 

A télen több játékost is igazolt az UTE, így a cseh VK Dukla Liberectől a 26 éves szlovák válogatott feladót, Lenka Ovečkovát, az U20-as mexikói világbajnokságot is megjárt, 21 esztendős, a kubai La Habana csapatától érkező centert, Daima Del Rió Prevalt, és a legutóbb a Vasas Óbudát erősítő 22 éves Ambrosio Melanit, aki 2020 szeptemberében elszenvedett térdsérülése, majd műtétje után a Nyíregyháza ellen több mint egy év után tért vissza a pályára.

– A Nyíregyházán látott felszabadult hangulatot kell megteremtenünk és hinnünk magunkban, s ha ez meglesz, akár már az elején, akkor szerintem egy nagyon jó mérkőzést tudunk játszani – nyilatkozta bizakodva klubja honlapján a fiatal center.

A korábban Nyíregyházán tevékenykedő UTE-edző, Horváth András a Fatum elleni csata után előre tekintve így nyilatkozott:

– Készülünk tovább, hogy a playoff-ra megnehezítsük azon csapatok dolgát, akik jelenleg a bajnokságban jobb pozícióban állnak, mint mi.

A vasárnapi békéscsabai ütközetet Jámbor Tamás és Csizmarik József vezeti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában