díjátadó

2021.11.05. 19:44

Az év sportolóit és edzőiket köszöntötték a gyulai Vigadóban

A 2020. év sportolója díjátadó ünnepséget rendezték pénteken délután Gyulán, a Vigadóban.

P. G.

20211105 Gyula Év sportolója díjátadó a vigadóba Görgényi Ernő polgármester adta át a díjat Imre György IGY Békés Megyei Hírlap

Fotó: Imre Gyorgy

A polgármesteri hivatal és a Gyulasport Nonprofit Kft. programján dr. Görgényi Ernő polgármester elmondta, a járványhelyzet miatt januárban elmaradt a sportbál, így nem ünnepelhettek együtt a szokásos kötetlen hangulatban. Ezt igyekeztek pénteken pótolni, igaz szerényebb körítéssel és kevésbé felhőtlenül, de ugyanazzal a céllal. – Szeretnénk elismerni a legkiemelkedőbb teljesítményt elérő gyulai sportolókat – fogalmazott a városvezető.

Az idei évről szólva kiemelte, Veres Laura 1976 óta az első olyan úszó, aki gyulai sportegyesület tagjaként úszhatott olimpiai döntőben.

– Laura példája megmutatta, hogy egy olyan kisvárosból indulva is lehet nemzetközi eredményeket elérni, mint Gyula – hangsúlyozta, ugyanakkor hozzátette, rajta kívül is sokan értek el nagyszerű sikereket, és hoztak dicsőséget a városnak, családjuknak, edzőiknek és társaiknak. A polgármester kiemelte, lesznek a díjazottak között, akik bajnokként maradnak meg az emlékezetünkben, de ennél sokkal-sokkal fontosabb, hogy a sportolók megismerték azt az életszemléletet, amely a sport szeretetén át a jellemük alapelemévé tette a küzdőszellemet, a szabályok tiszteletét, a fair play szellemiségét, és az egészség megőrzésének képességét. A díjakat dr. Görgényi Ernő polgármester és Kiss Tamásné tanácsnok adta át az eseményen.

Elismerések

Gyula Város Sportjáért

Kurucz András (játékvezető)

Az év női sportolója – 2020

Veres Laura (úszás)

Dr. Bányainé Szabó Renáta (kézilabda)

Mácsok Fruzsina (úszás)

Az év edzője – 2020

Tóth András (úszás)

Zöldi-Tóth Katalin (kézilabda)

Juhász Jácint (úszás)

Az év férfi sportolója – 2020

Havas Balázs (úszás)

Szanyi Donát (aikido)

Lovász Zoltán (tenisz)

Az év edzője – 2020

Kovács Zoltán (tenisz)

Az év csapata – 2020

Tenisz Szabadidő Sport Klub OB II Felnőtt Férfi Csapat (Juhos Tibor, Lovász Zoltán, Orosz Botond, Valkusz Milán, Kincses Bence, Csernus István, Kutasi Bence)

A Város Sportjáért – 2020 – Ifjúsági Lány Kategória

Kis Petra Sára (atlétika)

Anderlik Andrea (kézilabda)

Kovács Hédi (tenisz)

Az év edzője – 2020 – Ifjúsági lány kategória

Urbanikné Rosza Mária (atlétika)

Csernus István (tenisz)

A Város Sportjáért – 2020 – Ifjúsági Fiú Kategória

Cseresznyés Zoltán (úszás)

Magyar Gergő (labdarúgás)

Párducz Levente (kosárlabda)

Az év edzője – 2020 – Ifjúsági fiú kategória

Szentléleki Béla (labdarúgás)

Szabó Attila (labdarúgás)

Hajdu Zoltán János (kosárlabda)

A Város Sportjáért – 2020 – Ifjúsági Csapat Kategória

Tenisz Szabadidő Sport Klub fiú páros (Székács Kristóf, Székács Márk)

Tenisz Szabadidő Sport Klub lány 12-es csapat (Kovács Hédi, Csukás Réka, Sebestyén Mira)

Atlétika futócsapat (Kis Petra Sára, Beleznai Klára, Kőfaragó Lara Dóra)

Az év edzője – 2020 – Ifjúsági Csapat Kategória

Gulyás Andrea Réka (atlétika)

A jövő tehetségei – 2020

Hack Fanni (labdarúgás)

Mezei Virág (labdarúgás)

Ottlakán Zsombor (labdarúgás)

Bódán Benedek (labdarúgás)

Kertes Sarolta (kézilabda)

Mócz Martina Lina (kézilabda)

Irázi Dávid (kézilabda)

Pócsik Viktor (kézilabda)

Csenki Zsombor (vívás)

Friedrich Bulcsú (vívás)

Petri Borbála (úszás)

Matei Bryana (úszás)

Cseresznyés Petra (úszás)

Szamos Panna (úszás)

Tóth Bernadett Éva (úszás)

Nacsa Domán (úszás)

Cseke Gábor (atlétika)

Herdeló Gergő Alex (atlétika)

Mátyás Hunor (tenisz)

Csernus Tímea Csenge (tenisz)

Peres István – Coco (agility)

Az év speciális sportolója – 2020

Ale Patricia (agility)

Herceg János (úszás)

Bíró Bernadett (úszás)

Csernovicz Nóra (úszás)

Az év szenior sportolója – 2020

Legeza Péter (úszás)

Dr. Kónya Mónika (vívás)

Sallai Csilla (aikido)

Bagi Csilla (úszás)

Mány István (atlétika)

Fehér Edit (úszás)

Az év sportolója nem olimpiai sportág kategória – 2020

Lindeisz Gábor (strongman)

Kiss András (crossfitt)

György Ildikó (erőemelés)

Szabadidősportban nyújtott kiemelkedő teljesítmény – 2020

Szentlélekiné Csávás Erika

Szántóné Fekete Ágnes

Tanácsnoki különdíj

Dr. Jeszenszki Attila (úszás)

Vincze Béla (tenisz)

Alpolgármesteri különdíj

Kempf Zoltán (freestyle BMX)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában