röplabda

2021.04.12. 16:17

Baran Ádám: fel fogunk állni!

Mivel a sorozatos koronavírus-fertőzés miatt a Swietelsky-Békéscsabai RSE női csapata nem tudott kiállni a Fatum Nyíregyháza elleni bajnoki döntő mérkőzéseire, ezért a Magyar Röplabda Szövetség Versenybizottsága az elmúlt héten úgy döntött, hogy a Nyíregyháza a bajnok, a BRSE az ezüstérmes. Baran Ádám klubelnök szerint óriási űr maradt a lelkekben, de ahogy korábban már oly sokszor, ezúttal is fel fognak állni a nehéz helyzetből.

G. P.

20210412 Békéscsaba Baran Ádám BRSE elnöke Fotó: Imre György IGY Békés Megyei Hírlap

Fotó: Imre Gyorgy

– Amikor kiderült, hogy több játékos is megfertőződött a csapatból, bíztak abban, hogy tudják folytatni és végül a pályán dől el az aranyérem sorsa? – kérdeztük a Békéscsabai RSE elnökét.

– A Kaposváron megvívott negyedik elődöntő után többen jelezték a csapatból, hogy rosszul vannak. Hittünk abban, hogy ha jönnek vissza a játékosok, akkor lesz folytatás, játszhatunk a Nyíregyháza ellen, és ez egyáltalán nem hurráoptimizmus volt. Az volt a célunk, hogy bajnoki címmel tegyük fel a koronát az idei jó szereplésünkre. Ám ahogy terjedt a vírus a csapaton belül, már látszott, nincs realitása a kiállásnak.

Baran Ádám: idén megmutatkozott, hogy az az irány, amit követünk, jó /Fotó: Imre György /

– Ismert volt, hogy augusztusban Európa-bajnokságot rendeznek, és emiatt az Európai Röplabda Szövetség úgy alakította ki a versenynaptárt, hogy április 18-ig minden európai bajnokságnak vége kell, hogy legyen, vagyis nem lehetett elcsúsztatni a bajnoki döntőt. De vajon a Bajnokok Ligája-indulást nem lehetett volna a BRSE és a Nyíregyháza között eldönteni, akár az Eb után, az új szezon előtt?

– Az elmúlt másfél-két hétben nulla huszonnégy órában rengeteget mérlegeltünk. Magam sem vagyok az a fajta, aki könnyen feladja. Átgondoltuk, hogy esetleg egy egymeccses bajnoki döntőn pályára lépjünk-e, de erre sem volt lehetőség. A Bajnokok Ligája külön fájó pont. Szakmabeliek, független újságírók is egyetértettek abban, hogy – a korábbi eredmények alapján a Vasast sem figyelmen kívül hagyva – a BRSE tett a legtöbbet azért, hogy magyar csapat kvalifikáció nélkül szerepelhessen a BL-ben. Mivel a nyár folyamán le kell adni a szándéknyilatkozatot a kupaindulásra, így egy szep­tember eleji időpontban egy olyan találkozóra sincs mód, ami a BL-indulásról döntene. Szeretnénk még Ludvig Zsolt úrral, az MRSZ főtitkárával egyeztetni arról, hogy mint bajnoki ezüstérmes, esetleg a BL-selejtezőjében indulhatnánk-e. Egy biztos: nem tettünk le arról, hogy újra a legrangosabb európai kupasorozatba jussunk.

– Felfogta már, hogy így ért véget a bajnoki szezon?

– Nem lehet ezzel megbarátkozni, óriási űr maradt a lelkekben. Ha tisztességes küzdelemben elbukunk egy döntőt, azt könnyebb elfogadni. Vezetőként azonban már megtanultam, hogy komoly felelősségem van abban, hogy hitet és erőt adjak a játékosoknak, a stábtagoknak. Idén megmutatkozott, hogy az az irány, amit követünk, jó. Két ezüstérmet szereztünk egy olyan sportágban, ami a legdinamikusabban fejlődik, s ami felzárkózott az európai mezőnyhöz. Ez nemcsak a klubnak dicsőség, hanem a városnak is. Ha visszatekintünk a klub két évtizedes történetére, már sokszor éltünk át nehéz helyzetet, amiből sikerült felállnunk. Most is így lesz, mert a BRSE a magyar sportban egy nagy érték.

– Ezzel gyakorlatilag befejezték a szezont, vagy lesznek még edzések?

– A további fertőzések, illetve az érintettség nyomán az elmúlt héten azonnali hatállyal felfüggesztettük a felnőttcsapatunknál az edzéseket, így véget ért a 2020–2021-es szezon. Zajlanak az egyeztetések a stáb tagjaival, és a hazai, illetve a külföldi kiszemelt játékosokkal is, elképzelhető, hogy már májusban lesznek bejelentések. Közben azonban hatalmas adminisztratív munkát folytatunk azért, hogy a külföldi játékosok hazaútját megszervezzük, igaz többeknél még fennáll a karantén. Van olyan játékos is a keretben, aki műtéti beavatkozásra készül. Ahogy tavaly, úgy most is azt szeretnénk, hogy amolyan előfelkészülés gyanánt fizikai fejlesztésekből álló edzéseket tartsunk.

Fenomenális finálé lehetett volna a mostani

A Nyíregyházánál az első teljes szezonját töltő fiatal edző, Németh Szabolcs az MRSZ honlapján elmondta, nem úgy készültek, hogy végül nem a pályán dől el a bajnoki cím sorsa.

– Azt hiszem, hogy a pályán is hasonló eredményt értünk volna el. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a pályán szerettünk volna győzedelmeskedni, így mindenben támogattuk a Békéscsabát. Folyamatosan egyeztettünk, hogy legyen meccs, ám a fertőzések miatt végül ez nem valósulhatott meg. Ennél fenomenálisabb döntőt nem is kívánhattunk volna, hiszen két nagyon stabil és agresszív, jó röplabdát játszó csapat mérte volna össze az erejét, ahogy azt a Magyar Kupa döntőjében is láthattuk. Meg amolyan „mini” csatát vívhattunk volna Tóth Gáborral, a BRSE edzőjével, aki jó barátom, korábbi játékostársam. Biztos vagyok benne, hogy folytatása következik a párharcnak. És valóban jó reklámja lett volna ez a döntő a röplabdázásnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában