kézilabda

2021.03.18. 17:43

Gyimesi Kitti a nyáron érkezik Csabára

Az EUbility-Group-Békéscsabai Előre NKSE a a 2021–22-es bajnoki szezonra szóló szerződést kötött a jelenleg Mosonmagyaróváron szereplő Gyimesi Kittivel.

V. L.

Forrás: Előre NKSE/Facebook

Az 1994-es születésű játékos Békés megyei kötődéssel bír, hiszen Csorváson született, és ott is sajátította el a sportág alapjait. Ezt követően megfordult Egerben is, ahol az első szezonjában még az NB I B.-ben, a másodikban viszont már a legmagasabb osztályban pattogtatta a labdát. Innen Mosonmagyaróvárra igazolt, ahol az elmúlt hét szezonban szerepelt. Az elsősorban védekezésben jeleskedő kézilabdázó úgy érzi, pályafutásában eljött a váltás ideje, ezért is mondott igent a Békéscsaba megkeresésére.

– Úgy éreztem, váltanom kell, és több szempontból is új impulzusokra van szükségem – árulta el a balátlövő. – Ilyen értelemben a legjobbkor érkezett az Előre ajánlata, hiszen nemcsak a szakmai indokok, hanem a család közelsége is nagyon sokat nyomott a latban a döntésem meghozatalánál. Az igazat megvallva, az utóbbi járványos időszakban felértékelődött nálam is a család közelsége, ráadásul az is szimpatikus volt számomra, hogy a klubnál fontosnak tartják a megyei kötődésű játékosokat.

Kittire védekezésben számít majd leginkább a szakmai stáb, de akár támadásban is szívesen letenné a névjegyét a klubnál, igaz, inspirációból amúgy sincs hiány egyesületünk új kézilabdázójánál.

– Óriási motiváció és persze kihívás is hét év után ismét egy új csapatba beilleszkedni, úgyhogy várom már a közös munkát az együttessel. Mindenképpen a csapat hasznára akarok lenni, ez a legfőbb célom, ugyanakkor fejlődni is szeretnék, és még komplexebb kézilabdázóvá válni – zárta mondandóját a játékos.

Kapcsolódó cikkünk: A nyártól Papp Bálint veszi át a Békéscsabai ENKSE vezetőedzői feladatait

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában