karate

2021.01.14. 08:25

Karate az iskolákban: beszélgetés szenszei Csákvári László mesterrel

Az A.J.K.A. Karate-do Szövetség még ősszel megtartotta hagyományos nemzetközi hétvégi edzőtáborát Békéscsabán – az egészségügyi biztonsági szabályok maximális betartásával. A táborban edzést tartott szenszei Csákvári László VIII. danos mester, az általános és középiskolás karate­kerettanterv egyik kidolgozója, az iskolai karateoktatás ügyének a motorja, akivel a programról beszélgettünk.

Verasztó Lajos

– Tavaly nyáron egy jól sikerült szemináriumi oktatást tartottak Gyulán a testnevelő tanároknak. Hogyan sikerült ezt megszervezni?

– Együttműködési megállapodás köttetett a Testnevelési Egyetem, a Magyar Karate Szövetség, a Magyar Diáksport Szövetség és a Honvédelmi Sportszövetség között a már végzett testnevelő tanárok továbbképzésére. Szeretnénk megismertetni őket a karate alapjaival. Nem elsősorban karatézni akarjuk megtanítani a pedagógusokat, hanem azt mondjuk el nekik, hogyan tudják a gyerekek számára szerethetővé tenni a karatét. Elsősorban karate­alaptechnikákat tanulnak, illetve ezeken keresztül megvalósuló játékos képességfejlesztő gyakorlatokat, a karate mozgásanyagának felhasználásával. Mindezt olyan formában, hogy saját sportágukkal összevetve megtalálják a közös elméleti és módszertani kapcsolódási pontokat, amit aztán be tudnak építeni munkájukba.

Csákvári László mester (jobbról) oktatta a szakembereket az edzőtáborban /Fotó: Harcművészszövetség/

– Kik oktattak a rendezvényen, és egyáltalán a szövetség hogyan áll ehhez a dologhoz?

– A Magyar Karate Szövetség részvétele fantasztikus volt, mindenki felismerte a program előnyeit, és minden támogatást megkaptunk. Nemcsak a régóta ezzel foglalkozó Kozma Erzsébet, az edzőbizottság vezetője és Kálóczy József mester volt ott, hanem más neves szakemberek is, így Nánai Ferenc, Scneider László, Tonte Gyula, Mácsár Gábor, akik minden oldalról segítettek, példaértékű összefogást mutatva a karate érdekében.

– Mennyire általános az oktatási intézményekben a karate oktatása? Hiszen már több mint két év telt el a tanterv bevezetése óta….

– A terveknek megfelelően, a karateedzők azokban a sokszor ismerős iskolákban kezdték el a karate oktatását, ahol erre az intézményvezetők és a pedagógus kollégák nyitottak voltak. Abban az esetben, ha a tantestület elfogadta, megszavazta, az iskolában elkezdtek testnevelésóra keretében karatét tanítani. Az eddigi információk szerint száznegyven iskolában kezdődött el az oktatás. Most nehezebb a helyzet a vírus miatt, a külsős oktatók nem léphetnek be az köznevelési intézményekbe, csak az taníthat, aki a tantestület tagja. Reméljük, a vírushelyzet feloldódása után folytatódhat a karateoktatás minden iskolában.

– Az iskolákban történő karateoktatásra jelen pillanatban is több lehetőség van.

– Az iskolák, eleget téve a NAT 2020-ban megjelenő karatemozgás-műveltségtartalmat illető követelményeknek, megszervezhetik a karateoktatást külsős karateedzők segítségével, vagy az iskola testnevelő tanárai jelentkezhetnek és részt vehetnek a Magyar Diáksport Szövetség szervezésében indított Karate az iskolai testnevelés keretein belül címmel indított, új, ingyenes, harminc órás pedagógus-továbbképzésén ahol megismerkedhetnek a karate alapjaival. A jövő testnevelő tanáraira is gondoltunk, nekik jelenleg a Testnevelési Egyetem osztatlan testnevelő gyógytestnevelő tanár szakán már benne van a tantervben a karateoktatás és annak módszertana, így a Testnevelési Egyetem frissen végzett testnevelő tanárai már ismerni fogják a karate alapjait.

– Egészen más akkor, ha önként vállalják a gyerekek az edzést a klubokban és egészen más, ha az iskolában, kötelező jelleggel tanulják. Mi a tapasztalat, hogyan tudják a gyerekeket erre motiválni? Nincs a szülők részéről ellenállás?

– A szülők részéről nincs ellenállás, sőt, legtöbben örülnek ennek a lehetőségnek, mert felismerték, hogy nemcsak egy új sportmozgásformát ismernek meg a tanulók, hanem új érzelmi szituációt is. Amikor egy az egyben vannak a tanulók szemben a másikkal, új érzelmeket kelt, újfajta emocionális probléma megoldásra van szükség. A labdajátékokban a csapatok a labda birtoklásáért küzdenek, a futópályán az egymás mellett futó sportolók esetében az idővel folyik a küzdelem, itt viszont, egymással szemben állva, egy másfajta érzelmi kontrollt kell megtanulniuk a gyerekeknek. Nem karatéra akarjuk megtanítani őket, nem karatésokat nevelünk, hanem karatemozdulatokon keresztül saját maguk megismerésére, egymás iránti toleranciára, tiszteletre, kitartásra és önuralomra nevelünk. E tulajdonságok az iskolai élet más területein is éreztetik hatásukat, ezzel a pedagógus kollégák munkáját is segítjük.

– A karatéban számos irányzat van, jelent e gondot ez az oktatásnál?

– Nem jelent gondot, hiszen az iskolában nem a stílus a lényeg, hanem az, hogy a védéseken és ütéseken, valamint a rúgásokon keresztül a testi és lelki tulajdonságok egyaránt fejlődnek egy új sportágon révén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában