dzsudó

2020.11.08. 18:56

Perecz Márk duplázott

Perecz Márk, a Békés Megyei Kano Judo SE fiatal tehetsége már most bevéste magát az egyesület történelmébe, hiszen egy héten belül két országos bajnoki címet szerzett.

V.L.

Gyáni János és Perecz Márk

Perecz Márk egy héttel ezelőtt már az idősebbek között is megmutatta mire képes, hiszen serdülő B korcsoportban is a -66 kg-osok legjobbja lett. Azonban Márk nem elégedett meg egy bajnoki címmel, hiszen a héten saját korcsoportjának a Diák A-nak az országos bajnoksága következett Egerben. Az újdonsült bajnok magabiztosan söpört végig a súlycsoporton, gyors és technikás győzelmeket láthattunk tőle.

Gyáni János edző így értékelt: – Amit Márk ezen a versenyen produkált az szinte mondhatni profi szintű dzsudó volt. Sok munka van benne, de ez mind nem sikerülhetett volna, ha nem olyan amilyen; alázatos, fegyelmezett, hűséges versenyző, aki mindent megtesz azért, hogy elérje a célját. A serdülő B után sem tétlenkedtünk, Márk koncentráltan készült a versenyre, ő kért meg arra, hogy edzünk külön, mert ki szeretné javítani az esetleges hibáit. Nagyon büszke vagyok arra, hogy ilyen jó versenyzőt neveltem ki, szinte biztos vagyok abban, hogy Perecz Márk a jövőben az olimpián is képviselheti majd Magyarországot.

Gyáni János és Perecz Márk

A diák B korcsoportban két versenyző indult a Kano Judo SE-től, mindkettőjüknek ez volt az első versenye.

A lányok között +49 kg-ban Kertész Lívia állt tatamira. A csabai versenyző egészen a negyeddöntőig menetelt, ahol a versenyrutin hiánya miatt alulmaradt. A visszamérkőzésen gyors ippon győzelemmel felülkerekedett ellenfelén. A bronzmérkőzésen taktikai hibát vétett, így végül legelső versenyén a pontszerző ötödik helyen végzett.

A fiúk +60 kg-os mezőnyében Mórocz Nándor mérettette meg magát. Nándor éppen átesett a pluszosok közé, így ő volt a legkisebb súlyú kategóriájában, ez azonban nem tántorította el a fiatal sportolót. Az elődöntőig szépen menetelt, azonban a súlyfölény győzedelmeskedett, a fiatal reménység a bronzmérkőzésen alulmaradt, így első magyar bajnokságán a pontszerző ötödik helyen végzett.

A diák A és B országos bajnokság egyesületi rangsorában a Békés Megyei Kano Judo SE 80 egyesület közül az előkelő 21. helyen végzett. Az őszi versenyidőszakból még két bajnokság van hátra, amelyen Gyáni János tanítványai szép eredményeket érhetnek el, és érmeket hozhatnak haza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában