Harmincévi játékvezetés után letette a sípot György Sándor

– A Hajdúságban született, és ott kezdett el futballozni is.

– Igen, a futballt Berettyóújfaluban kezdtem el általános iskolás koromban, majd játszottam Körösszegapátiban, a főiskolás éveim alatt pedig Biharkeresztesen. Úgy volt, hogy itt is fogok dolgozni majd első tiszti beosztásban. Végül nem volt hely, és a főiskola befejezése után Orosházára, a határőrkerület központjába kerültem, úgy, hogy később visszamehetek Biharkeresztesbe. Orosháza tulajdonképpen előrelépés volt, ahonnan már akkor sem mentem el, amikor már lehetett volna. Később osztályvezetőként alezredesi rendfokozatban dolgoztam. A határőrség és a rendőrség 2008-as összevonása óta a rendőrség kötelékében végzem a munkámat.

– Hogyan alakult Orosházán a játékos-pályafutása?

– A Rákóczi Vasasnál lettem igazolt labdarúgó, de nem játszottam, a munkám, az ügyeletek miatt sajnos nem mindig tudtam ott lenni az edzéseken. Jött egy lehetőség, a játékvezetés, amelyben nagyobb perspektívát láttam. Szénási József, az akkori járási játékvezetők vezetője szólt, hogy induljak el a tanfolyamon. Sokat segített a mai is élő Bánki H. István és Zsurka József is, vagy Guti Ferenc, aki már sajnos nincs közöttünk. Egyszer a Csongrád megyei bajnokságban vezettem, a Tápé–Tiszaúj mérkőzésen, ahol befújtam egy tizenegyest a hazai csapat ellen. Nagy tüntetés kezdődött, kimentem az asszisztenshez, ő éppen a rutinos Guti Feri volt, aki – miután a hallótávolságon belül lévő drukkereket arrébb tessékelte –, annyit kérdezett: „Sanyikám, hol esszük meg a halászlét?” A szurkolók látták, hogy „megbeszéljük” a dolgokat, az asszisztens bólogat, ezek szerint jól ítéltem meg az esetet, és megnyugodtak.

– Tizenöt évig stabil tagja volt az NB III.-as keretnek, ahol egyszer beválasztották a legjobb három játékvezetője közé. Lehetett volna még ennél feljebb?

– Mindent, amivel foglalkoztam, a legjobban akartam végezni, így a játékvezetést is. Lett volna lehetőségem az előrelépésre. Létezett a mai Talent tehetséggondozó programhoz hasonló rendszer, én is odakerültem. Győri László, a megyei játékvezetői bizottság akkori elnöke 1997-ben javasolta, hogy harminc fölöttiként, ha játékvezetőként már nem is, de asszisztensként még van esélyem az országos keretbe kerülni. Inkább vezetni szerettem, de vállaltam a megméretést. Egy kolléga volt előttem, végül nem adatott meg, hogy bekerüljek. Mivel a Békés megyei játékvezetők kisegítették az országos keretet, ezért néhány alkalommal mégis lehetőségem nyílt arra, hogy asszisztensként NB II.-es mérkőzésen közreműködjek.

– A Tótkomlós–Doboz bajnoki lett volna a búcsúmérkőzése, ami a járvány miatt elmaradt.

– Eredetileg tavasszal vissza akartam vonulni, de a Tótkomlós–Békésszentandrás mérkőzést is „elvitte” a vírus. Komlósra azért esett a választásom, mert ott vezettem az első NB III.-as mérkőzésemet. A Szentandrás egyik találkozója meg az első megye egyes meccsem volt. Ősszel ez a párosítás nem jött össze, ezért választottam a Komlós–Doboz találkozót, de az is elmaradt. Két héttel korábban viszont levezettem a Csabacsűd–Jamina U19-es mérkőzést, majd Takács Tamás, a küldöbizottság vezetője felkért, hogy asszisztensként segítsek a Szentandrás–Nagyszénás találkozón. Ezek voltak a búcsúmérkőzéseim...

– Marad a futball közelében, vagy már csak nézőként követi a sportág eseményeit?

– Egyelőre nem gondolkozom szerepvállalásban, élvezem, hogy nem más mondja meg, hová menjek el a hétvégén. A visszavonulásom óta több mérkőzésen, sőt a játékvezetők edzésén is jártam, próbálom átadni a tapasztalataimat. Figyelemmel kísérem a fiam, Balázs pályafutását is, aki 197 centis, fizikailag is jó állapotban van. A barátnője főiskolai tanulmányai miatt átkérte magát Baranya megyébe. A rutin és a fegyelmezés még hiányzik, de ha kitartó marad, nálam is magasabb szintre juthat el.