Labdarúgás NB II.

2020.06.05. 19:39

Boér Gábor Kazincbarcikán folytatja a munkát

A labdarúgó NB II.-ben szereplő Kazincbarcika pénteken a hivatalos honlapján bejelentette, hogy Boér Gábor, a korábbi békéscsabai tréner veszi át a csapat vezetőedzői posztját.

nso

A legutóbb az ETO FC Győrnél tevékenykedő Boér Gábor Dzurják Józsefet váltja, aki a gárda másodedzőjeként futott neki a legutóbbi bajnoki idénynek, majd miután Gálhidi Györgytől elköszöntek a klub vezetői, az utolsó két őszi bajnokin már megbízott edzőként dirigált, majd vezetőedzőnek nevezték ki.

– Dzurják Józsefnek köszönjük az eddigi munkáját, természetesen továbbra is számítunk rá – idézi a klubhonlap Koszta Péter sportigazgatót. – A klub több szakemberrel is tárgyalt, a fő szempontunk az volt, hogy fiatal, agilis, UEFA Pro Licenccel rendelkező edzőt találjunk. Azt gondolom, hogy Boér Gábor minden olyan feltételnek megfelelt, amelyet kritériumként meghatároztunk. Szakmai tudását nemcsak a felnőtt csapatnál, hanem az utánpótlásban is szeretnénk kamatoztatni.

/Fotó: NSO/

Dzurják kiváló emberismeretére a jövőben a fiatalok mentorálása terén számítanak.

Boér hétfőtől Makra Zsolt segítségével irányítja majd a Kazincbarcikát, amely az NB II. meghatározó csapatainak egyike akar lenni a következő években.

– Nagyon komoly terveink, céljaink vannak, és tudjuk azt, hogy miként szeretnénk elérni azokat – fogalmazott Boér Gábor. – Mielőtt kezet fogtunk volna a vezetőkkel, és megegyeztünk volna, több órás beszélgetéseket folytattunk. Megértettük és tudjuk, hogy a városnak és a helyi embereknek mennyire fontos a sport és a futball, azon leszünk, hogy olyan sikereket és eredményeket érjünk el, amelyekre nemcsak a helyi szurkolók kapják majd fel a fejüket, és a következő években a kazincbarcikai futballra az eddiginél is jobban odafigyel majd a hazai futballtársadalom.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában