Labdarúgás

2020.06.15. 17:20

Alaposan megújul a lőkösházi csapat

Feledhető szezont hagyott maga mögött a Lőkösháza KSK csapata, amely a bajnokság felfüggesztésekor a 12. helyet foglalta el a megyei II./B osztályú bajnokságban. A csapatot Oláh Thomas játékos-edző irányította, júniustól azonban már a korábbi kiváló futballista, Nemczov Róbert az edző, aki az előző szezonban a Magyarbánhegyest irányította.

G. P.

– Megegyeztünk a lőkösházi vezetőkkel a június 26-án kezdődő felkészülést már az én irányításommal kezdi meg a lőkösházi csapat – mondta el Nemczov Róbert. Vele együtt négy játékos is érkezik Bánhegyesről, Simon Lajos, Kovács Zsolt, Boldog Róbert és a tréner fia, Nemczov Márk is. Távozik ugyanakkor Palacsik Tivadar, aki az alakuló medgyesegyházi csapat tagja lesz.

– Minden posztra szeretnénk még igazolni, miközben számítanánk a tavalyi keret rutinosabb játékosaira, és a három romániai labdarúgóra is. Fontos szempont az is, hogy beépítsük a tehetséges, 1999, 2000, 2001-es születésű lőkösházi fiatalokat. A vezetőkkel úgy egyeztünk meg, hogy két-három év alatt, egy erős, jó csapatot alakítanánk ki, amely az időszak végén ott lehet a dobogó közelében.

Körvonalazódik a felkészülési mérkőzések programja is, július 11-én, hazai pályán a Kunágotával találkoznak, amit egy héttel később követ a „visszavágó”. Július 25-én a Békéscsaba 1912 Előre U19-es együttesével mérik össze tudásukat, miközben heti szinten két edzésen vehetnek részt a játékosok.

– A felsoroltak mellett további mérkőzéseket is tervezünk. A megyei II./B bajnokság mellett beadjuk nevezésünket a Magyar Kupába és a Békés Megyei Kupába is – vázolta a terveket Nemczov Róbert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában