e-sport

2020.05.18. 17:23

Xboxos finálé lesz szerdán

Sárréti döntő lesz az MLSZ Békés Megyei Igazgatóság által szervezett FIFA 2020 online bajnokság XBox platformjában, szerda este. A szeghalmi Turi Milán Mátyást a füzesgyarmati Vígh László követte, aki az elődöntőben a gyomaendrődi Hanea Márkót verte, hátrányos helyzetből fordítva.

G. P.

Azok után, hogy az egyik ágon a 16 esztendős Turi Milán Mátyás számára egyetlen szoros siker után már egy döntetlen is elegendőnek bizonyult a fináléhoz, a 30 éves Vígh Lászlónak jobban meg kellett küzdenie a gyomaendrődi Hanea Márkóval. Utóbbi „gamer” nyerte az első meccset, de nem tudta kihasználni helyzeti előnyét, mert a sárréti ellenfele a második találkozón egyenlített, a mindent eldöntő játékot pedig ugyancsak „behúzta”.

A finálét szerdán este 19 órától játsszák le az érdekeltek, a találkozó streamelve lesz, így bárki betekintést nyerhet a mérkőzésbe, a link pedig az MLSZ Facebook oldalán lesz elérhető.

XBox, elődöntő: Balogh Milán (Körösladány MSK)–Turi Milán Mátyás (Szeghalmi FC) 7–8 (4–5, 3–3)

Vígh László (Füzesgyarmati SK)–Hanea Márkó 5–4 (0–2, 2–1, 3–1)

Döntő Május 20., szerda, 19.00: Vígh László–Turi Milán Mátyás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában