Flop stílusban vetődött a magasugróléc fölött

A gyulai születésű magasugrót 1981-ben a Békés Megyei Népújság Év legjobb női sportolójának választották. Pályája meredeken ívelt felfelé, pedig a ’80-as évek elején három súlyos sérülés is nehezítette az életét. No, de ne szaladjunk annyira előre!

Kiválóan – ráadásul balkezesként! – asztaliteniszezett, „Szép jövő áll előtte!” – gondolhatta edzője. Egy tanára az éneklésnek szerette volna megnyerni, el is hozott egy díjat az egyik versenyről, ám az érte való versengést végül nevető harmadikként a testnevelő tanár, Széles Gábor nyerte, aki úgy döntött, hogy az atlétikaszakkörön kipróbálja tanítványaival az amerikai Richard Fosbury által az 1968-as olimpián először alkalmazott háttal történő magasugrást, a flop stílust.

Béla Emese (akinek édesapja lapunk korábbi fotóriportere, Béla Ottó volt) 15 évesen Dunaújvárosban megnyerte a mai diákolimpia megfelelőjét, az úttörőolimpiát.

– Érettségi után elmentem Budapestre, a Spartacusba, de nehezen találtam edzőt – kezdte történetét a többszörös felnőtt és korosztályos magyar bajnok, Béla Emese. – Végül az akkori férjem, Pfeiffer László irányítása mellett készültem, s így kerültem vissza Békésbe, az Előre Spartacushoz, de a technikai felkészülést a fővárosban végeztük, annyi könnyebbség volt, hogy az anyósomék Pesten laktak. Ingáztunk Békéscsaba és Budapest között. A nemzetközi versenyekre azok juthattak el könnyebben, akik közelebb ültek a tűzhöz. Ezért előbb-utóbb egyesületet kellett váltanom, és 1982-ben Csepelre igazoltam.

Még békéscsabaiként vesz részt a Grenoble-i fedett Eb-n, ahol elsőre megugrotta a 180 és a 185 centit, igaz a 188-at már mindháromszor leverte. Élete első világversenyén elért hatodik helyével így is beverekedte magát az európai elitbe. Megnyeri a világversenynek számító Budapest Nagydíj női magasugrását, olyan vetélytársak előtt, mint például a 195-öt tudó amerikai Ritter.

Később – immáron csepeliként – egy budapesti versenyen megugorja a 193 centimétert. 1982-ben ott van az athéni Európa-bajnokságon, ahol a 9. legjobb eredmény az övé. Életre szóló élményt jelentett számára, amikor hazai közönség előtt, 1983-ban negyedik helyen végez a budapesti fedett pályás kontinensbajnokságon.

– Egy évvel később Helsinkiben indultam az első világbajnokságomon, bár ott nem ment annyira jól. 1984-ben megszületett Gergő fiam, s ezután még két évig tartottam az első osztályú szintet. Később már nehezebben tudtam összeegyeztetni az élsportot és a családot, ami nem is fizikailag, inkább szellemileg vett igénybe.

Időközben elvégezte a Tanárképző Főiskolát, és 1988-ban testnevelést kezdett el tanítani az egyik fővárosi szakközépiskolában.

– Lelkes gyerekekkel, jó kollégákkal dolgozhattam együtt. Országos versenyeken vettünk részt a komoly sporthagyományokkal rendelkező iskola diákjaival. Persze edzői szemmel is figyeltem a gyerekeket, akikből ugyan nem lett élsportoló, de a sport jó alapot adott számukra, s később mindenki megtalálta a helyét az életben. Nem a Testnevelési Főiskolára mentek, hanem a jogra, a Corvinusra.

A rendszerváltozás után sajnos megváltozott az élet, kevesebb gyerek született, az akkori iskolám is megszűnt. Látom, hogy merre ment el a világ, a fiatalokat nehezebb bevonni a sportba, mint a mi időnkben, amikor rengetegen mentek el sportolni. Kevesen mozognak, és egyébként nagyobb anyagi vonzata van a sportnak – mondta Béla Emese, aki két évvel ezelőtt ment nyugdíjba a Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnáziumból. Ma is tanít, méghozzá az egyik református gimnáziumban.

Az egykori magasugrónak amiatt nincs hiányérzete, hogy nem jutott el az olimpiai játékokra.

– Nyilván az lett volna a csúcs, de felesleges ezen bánkódni, amúgy is, az 1984-es Los Angeles-i ötkarikás játékokra végül nem utazhatott ki a magyar csapat.

Béla Emese ugyan már lassan négy évtizede a fővárosban él, ám mégsem szakadt el szülővárosától, a 84 éves édesanyja miatt sokat jár Gyulára.

Sportolnak a gyerekei is

Bár a három gyermeke közül egyik sem lett élsportoló, Emese mégsem szomorú emiatt, hiszen a mozgás életük része lett.

– Mindkét fiam rendszeresen jár a konditerembe, a lányom pedig a közeli Duna-parton fut.