Ifj. Szabó Zoltán: mindig meg kell találni a motivációt

Ifj. Szabó Zoltán még csak 34 éves, de már szinte minden pozícióban dolgozott a szabadkígyósi labdarúgásért. Jelenleg éppen a nemrég újjáalakult gárda játékos-edzője. A szakma az év legjobb edzőjének választotta meg a 2019-es munkája nyomán, ami jó visszacsatolást jelent számára, hogy nem teszi rosszul a dolgát.

– Az egész életem a sport, a foci körül mozgott, az édesapám is edző – kezdte ifj. Szabó Zoltán. – Jómagam elég korán elkezdtem edzősködni, ahogy sokan mások, úgy én is a bozsikos gyerekekkel, már a főiskola alatt, 18–19 éves koromban. Akkoriban honosodott meg Szabadkígyóson az a filozófia, hogy minden csapat, minden korosztály külön edzőt kapjon, vagy ha ez így nem kivitelezhető, egy edző két csapatnál többet ne irányítson. Szabadkígyóson korábban is jó volt az utánpótlás-nevelés, de ez a fajta tudatosság innentől kezdve vált jellemzővé.

A fiatal szakember azt mondja, esetükben fontos a szerencsefaktor is, hiszen településükön a futballon kívül nincs más sportág. Sokan ugyan Békéscsabára viszik gyermekeiket úszni, kézilabdázni, ­focizni, ám osztályonként még így is marad két-­három fiú, aki helyben a focit választja. A szomszédos Új­kígyóson ráadásul nincs ilyen utánpótlás-nevelés, a nagyjából nyolcvan focizó gyerek ­fele onnan jár át az edzésekre.

Szabadkígyóst nem egészen 2500-an lakják, de a településen, egy-egy rövidebb időszaktól eltekintve, mindig remek csapatok játszottak – nem csak megyei szinten! –, kiváló játékosok rúgták a bőrt. Tíz évvel ezelőtt még az NB III. küzdelmeibe is belekóstolhattak.

– Kisebb megszakítással nagyjából harminc éve Szabadkígyóson lakok, és valóban, szinte minden korosztályban voltak nagy­szerű ­futballisták, akik szívvel-­lélekkel játszottak, ami példa­értékű – emlékezett vissza ifj. Szabó, aki 2010-ben ­maga is ­részese volt a megyei I. osztályban bajnokságot nyert együttesnek. – Hogy csak egy ­példát mondjak: Ekker Attilának sokat köszönhet a klub, akinek volt játékosmúltja, ­igazi vezérszerepet játszott, majd elkezdett az után­pótlással foglalkozni. Az akkori­ csapatának nyolcvan száza­léka ma a felnőttegyüttes tagja. Voltak korábban is remek gárdák, nyertek kétszer ifibajnokságot is, de közülük később ­sokan elköltöztek. Ha az a generáció együtt ­marad, akkor még nagyobb ­sikereket ér el. Attila és barátai – elég Futaki Krisztián, Tolnai ­Ferenc vagy Cseke Tamás nevét említenem – egy jó összetételű csapatot alkottak a fiatalabbakkal, Grim Lászlóval vagy Milek Bencével.

Ifj. Szabó Zoltán elmondta még, hogy szinte nem volt olyan pozíció, amit ne töltött volna be az elmúlt években a szabadkígyósi klubnál.

– Nagyon szeretem Szabadkígyóst. Laktam máshol is, de nekem ez a település a minden – beszélt őszintén a lakóhelyéhez való viszonyáról. – Aki bárhogyan is, de szerepet vállal a helyi fociban, az nem a pénzért teszi, hanem azért, mert szereti a klubot, viszont mindig meg kell találni a motivációt. A korábbi válság idején sokan elmentek Szabadkígyósról, de úgy látom, hogy a 20–25 év közötti generáció itt próbálja megtalálni a számítását.

A márciusban kialakult járványügyi helyzet a csapatot, de az iskolában a tanárokat, s a tanítványait és természetesen a szülőket is komoly kihívás elé állítja.

– Bármennyire is készségtantárgy a testnevelés, kell és tudjuk is használni az online-t. Sok a visszajelzés, kapjuk a képeket, videókat. A klubon belül ugyanakkor azt látom, hogy a fiúknak egyre rosszabbul esik, hogy nem mozoghatnak. Hiányzik számukra a munka utáni stresszlevezetés, de legfőképpen a jó közösség. Az utánpótlásban nem szabtunk meg semmit, amatőr szinten nem is tehettünk ilyet, ám aki lelkes, az úgy is megtalálja a módját annak, hogy eddzen, mozogjon. Nagyon várjuk már a végét! – mondta az év legjobb edzője.