súlyemelés

2020.03.29. 08:51

Mitykó Veronika vált a csabai klub zászlóshajójává

A Békéscsabai Súlyemelő és Szabadidő Sportegyesület legfontosabb célja az iskolás és felnőtt korú fiatal sportolni vágyó nők és férfiak harmonikus testi fejlődésének biztosítása, valamint az olimpiai súlyemelő sportág utánpótlásának biztosítása. Jelenleg csökkentett üzemmódban dolgoznak.

V. L.

Oroszlány 20191124 Súlyemelés 2019 Országos bajnokság OB Nemzeti Sport Fotó Földi Imre Mitykó Veronika

Az egyesület idei eredményeiről, és a további tervekről az olimpiai negyedik helyezett Bökfi János elnöke, aki egyben vezetőedző is, adott tájékoztatást.

– Évek óta utánpótlás-válogatott versenyzőnk, Mitykó Veronika mellett több ifjú tehetség is készül edzőtermünkben. Március 14-én Szolnokon a kialakult világméretű fertőzés hazai terjedése előtt négy fiatal meg is mutatta tudását egy regionális minősítő versenyen még abban a hitben, hogy eredményeikkel tudunk nevezni az év első utánpótlás iskolai országos bajnokságra. Fiataljaink egyéni csúcsokkal bizonyítottak. Sajnos a kialakult világjárvány miatt június 30-áig minden verseny elmarad és későbbi időpontban kerül megrendezésre! Remélem, a sok elmaradt versenyt és edzést be tudjuk majd pótolni. Élversenyzőnknek, Mitykó Veronikának a pályafutására is kihat a mostani helyzet, a junior világbajnokság elmaradt márciusban, ami számunkra az első fél év legfontosabb versenye lett volna. Veronika pontszerző helyért küzdött volna, és ez nem csak álom volt, mert a világranglistán is a tíz közé küzdötte fel magát. Mindezt még tudtuk kezelni, mert két héttel a junior vébé előtt volt egy sikeres máltai világkupa három országos junior csúccsal, ami lendületet adott a felnőtt Moszkvai Európa-bajnokságra, amelyet sajnos szintén elhalasztottak június 13–21 közé.

A békéscsabaiak kiválósága, Mitykó Veronika lökésgyakorlat közben /NS fotó: Földi Imre/

Mitykó Veronika számára a cél a tokiói olimpiai indulási jog megszerzése. Arra a kérdésre, hogyan állnak jelenleg a következőket mondta:

– Másfél esztendeje azzal a tervel kezdtünk meg egy komoly felkészülést, hogy bekerüljön Veronika az olimpiai kvalifikációs rendszerbe, ami a 2019. évi felnőtt Eb-n elért tizenegyedik helyével meg is valósult, az Eb után következett még 2020 márciusáig négy kiemelt nemzetközi kvalifikációs verseny, amelyeken jöttek a jó helyezések, és az országos juniorcsúcsok, amelyek igazolták a jó szakmai munkát, és Veronika elszántságát. Tanítványom az Európa Kupán második lett, a junior és U23-as Eb-n negyedik, szakításban bronzérmet nyert. Ebben az évben a Római Világ Kupán ötödik lett Veronika, szakításban a negyedik, lökésben az ötödik helyen végzett. Legutóbb a Máltai Világ Kupán összetettben ezüstérmet szerzett Veronika, szakításban a második, lökésben a harmadik helyen zárt. A végleges kvalifikációhoz hat versenyre van szükség, ami a felnőtt moszkvai Eb-vel záródik, és aminek a megrendezése remélhetőleg nem marad el! Tehát próbáljuk a jó formát ebben a nehéz helyzetben több hónappal eltolni, ami nem lesz egyszerű szakmai feladat.

A szakvezetőtől megtudtuk még, a klub zászlóshajójának számító Mitykó Veronika 2015. óta az utánpótlás magyar válogatott tagja, 2019. óta a felnőtt nemzeti csapaté is, tizenhatszor vehette magára eddig a válogatott mezt. Három súlycsoportban, két utánpótlás-korosztályban is országos csúcstartó, több mint harminc alkalommal javította meg a csúcsokat az elmúlt négy évben ifjúsági, és junior korosztályban. Kilenc utánpótlás, és egy felnőtt országos bajnoki címe van. Az elmúlt esztendőben az év súlyemelőnője lett, megosztva a szombathelyi Boros Viktóriával.

Korábbi kiemelkedő nemzetközi eredményei között szerepel a 2015-ös U15 és U17-es Európa-bajnokságon elért hatodik helye, a 2017-es U15 és U17-es Eb-n szerzett hatodik helyezés, és az ifjúsági világbajnokságon elért tizennegyedik helyezés. Két éve a junior és U23-as Európa-bajnokságon Mitykó Veronika a hatodik helyet szerezte meg, a junior világbajnokságon tizenharmadik lett.

Ettől az évtől kezdve a súlyemelés, és az akrobatikus rúdsport (ami Bökfi Réka rúdsportedző irányításával már világbajnoki helyezésig jutott 2019–ben) mellett tizenöt év után újból tagja lett az egyesület a Magyar Erőemelő Szövetségnek, és már meg is szerezte az első fekvenyomó bajnoki címet. A Hajdúszoboszlón megrendezett RAW Fekvenyomó Magyar Bajnokságon Hugyecz Ádám 200 kg-os nyomásával aranyérmet nyert, míg a masters korú Kéri Imre a 6. helyezést érte el 137,5 kg nyomással. Mindkét sportoló több mint tizenöt éve tagja az egyesületnek.

Csabai aranyak Szolnokról

A szolnoki regionális versenyen a békéscsabai fiatalok egyéni csúcsokkal bizonyítottak, és négy aranyérmet nyertek. A viadalon hat egyesület több mint harminc ifjú emelője lépett dobogóra. A 12 éves lányoknál Garamvölgyi Kasszandra serdülő aranyjelvényes szintet ért el.

Eredményeik. Leányok. 12 évesek, 40 kg: 1. Garamvölgyi Kasszandra 75 kg (szakítás: 32 kg, lökés: 43 kg). Serdülők. 14–15 évesek, 76 kg: 1. Petri Regina 99 kg (43 kg, 56 kg). Ifjúságiak. 16–17 évesek. 71 kg: 1. Gurszki Fruzsina 95 kg (40 kg, 55 kg). Fiúk. Serdülők. 14–15 évesek, 55 kg: 1. Garamvölgyi Agamemnon 118 kg (50 kg, 68 kg).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában