Labdarúgás

2019.12.19. 14:10

Harmincöt éve lettek bajnokok

Harmincöt évvel ezelőtt 1984-ben a Békéscsabai Előre serdülő labdarúgó csapata megnyerte a serdülő kupát, és a magyar serdülő bajnokságot. A lila-fehérek 1984-ben a serdülő bajnokság döntőjében Hovorka György góljával 1–0-ra nyertek a BVSC ellen, majd ugyanebben az évben az országos serdülő kupát is begyűjtötték a Haladás ellen.

V. L.

A Szombati György edző által irányított együttes tagjai közül többen szép karriert futottak be. A belső védő Bánfi János tagja volt az 1988-as Magyar Népköztársasági Kupát nyert Előre csapatának, majd a Bp. Honvédba igazolt, amellyel egy bajnoki címet szerzett. Bekerült a magyar válogatottba, és huszonöt alkalommal öltötte magára a megypiros mezt.

Belvon Attila az olimpiai válogatottságig jutott, az Előre, az Újpest és a Tiszakécske csapatában több mint 150 NB I.-es meccsen szerepelt. A csatár Miklya Zoltán az Előre, és az Újpest színeiben játszott az élvonalban, és tíz gólt szerzett.

Kanál Zoltán tagja volt az 1988-as kupagyőztes lila-fehér együttesnek, pályára lépett négy mérkőzésen 1988-ban a KEK-ben szerepelt Előrében, és több mint ötven élvonalbeli találkozón szerepelt.

A csatár Marik László kétszer játszott az NB I.-ben, és súlyos térdsérülése után már nem tudott játszani a legmagasabb osztályban.

Végül álljon itt az 1983–84-es serdülő bajnok, és serdülő kupa győztes Békéscsabai Előre SC csapatának névsora: Gregovszki István, Bagyinka András, Bánfi János, Belvon Attila, Deák Ferenc, Frankó Attila, Galovicz Péter, Hovorka György, Kanál Zoltán, Kövesi Zsolt, Marik László, Marik Zoltán, Miklya Zoltán, Németh Attila, Oláh Zsolt, Such Sándor, Szabó András, Zsiros György. Elnök Kádi Károly, elnökhelyettes Miklya János. Edző: Szombati György. Technikai vezető: Such Sándor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában