Asztalitenisz

2019.10.06. 15:48

Több mint százötvenen voltak a dr. Bándi Andor emlékversenyen

Már pénteken délután elkezdődtek a küzdelmek a városi sportcsarnokban a 30. dr. Bándi Andor emlékversenyen, amely egyben magyar nemzetközi veterán bajnokság is volt. Szombaton délelőtt az ünnepélyes megnyitón, az egyik főszervező, Jámbor Zoltán, a Békés Megyei Asztalitenisz Szövetség alelnöke köszöntötte a vendégeket, köztük Bíró Csabát, Békéscsaba önkormányzata szakbizottsági elnökét, és Marik Lászlónét, a Békés Megyei Sportszövetségek Érdekszövetségi Egyesületének elnökét.

V. L.

Szántosi Attila, a Békés Megyei Asztalitenisz Szövetség elnöke virágcsokrot nyújtott át a névadó özvegyének, dr. Bándiné dr. Szabó Évának, és lányának. Bándi Szorajának.

Bíró Csaba rövid megnyitójában elmondta, Békéscsaba igazi sportváros, amely ezúttal örömmel látja vendégül az ország legjobb veterán asztaliteniszezőit. Megköszönte a szervezőknek, hogy a rendezvény immár harminc éve állít emléket az egykori kiváló orvosnak, asztaliteniszezőnek, és sportvezetőnek dr. Bándi Andornak, és végül jó versenyzést kívánt az asztalhoz álló örökifjú sportolóknak.

Fotó: Kiss Zoltán

Ezt követően egyperces megemlékezést tartottak az elmúlt egy évben elhunyt asztaliteniszezők emlékére.

A kétnapos viadalon három nemzet, több mint százötven sportolója fogott ütőt. Az egyéni számokban a Békés megyeiek közül a mezőberényi csapatban versenyző, Csúcs János érte el a legjobb eredményt, aki a 60–64 évesek között a második helyen végzett. Az egyetlen Békés megyei bajnok, a 75 éven felülieknél asztalhoz álló orosházi Nyári László lett, aki párosban a pécsi Schwara Lászlóval az oldalán nyert aranyérmet.

A díjakat a legjobbaknak Lajtai Kristóf, a MOATSZ főtitkára adta át.

Békés megyei dobogósok. Egyéni. Férfiak. 60–64 évesek: 2. Csúcs János (HED-LAND Mezőberényi SE). 75–79 évesek: 3. Nyári László (Eötvös DPSE Orosháza). Párosok. Férfiak. 60–64 évesek: 3. Csúcs János, Lukács Tibor (HED-LAND Mezőberényi SE). 75–79 évesek: 1. Nyári László, Schwara László (Eötvös DPSE Orosháza, Pécs). Vegyespáros. 50–59 évesek: 3. Zombor István, Molnárné Boros Márta (Pénzügyőr, Békési TE). +60 évesek: 2. Csúcs János, Katona Mátyásné (HED-LAND Mezőberényi SE, Árpádhalom). V. L.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában