Kritérium Bajnokság

2019.09.11. 13:42

Újra Békéscsaba utcáin tekernek

Egy év után ismét rangos országúti kerékpáros eseménynek ad otthont Békéscsaba. A belvárosban egy 1000 méteres körön (Széchenyi utca–Gőzmalom tér–Kiss Ernő utca–Kossuth tér–Széchenyi utca) szeptember 14-én, szombaton rendezik meg Magyarország 2019. évi Kritérium Bajnokságát.

G. P.

A verseny rendezője a Magyar Kerékpáros Szövetség és a Nyírségi Kerékpárosok Sport Egyesülete, Fenntartható Térségért Alapítvány. A bajnokságra az ország legjobb kerékpárosai látogatnak el Békéscsabára és több kategóriában – az U13-as korosztálytól a felnőtt elitig – mérik össze felkészültségüket.

A nevezési határidőt szerda éjfélig kitolták, a keddi állapotok szerint a különböző kategóriákban 120-an adták le a nevezésüket.

A verseny 8.45-től az általános iskolások futamaival kezdődik, majd következnek az U13-asok. Utánpótlásban a fiúknál és a lányoknál is az U13-as, az U15-ös és az U19-es korosztályban hirdetnek győztest, az erősebbik nem még U23-ban is küzd majd a győzelemért. Elitben nemcsak a férfiak, hanem a nők is tekernek, utóbbiak távja 24 kilométer. Rajtuk kívül még három masters kategóriában írtak ki versenyt 10, 16 és 20 kilométeren. A férfi Elit-U23-as versenyt a tervek szerint 15.55 órakor indítják, a 40 körös, 40 kilométeres futam közben 10 hajrára kerül sor.

A korosztályos és elitmezőnyben nem indul Békés megyei versenyző, a masters kategóriákban azonban igen, ráadásul jó esélyekkel. A masters kettőben a tavalyi országos bajnokságon második helyen végző békéscsabai Erdős László, valamint Csuvár Attila is elrajtol majd.

Fontos információ, hogy szombaton reggel 6 órától 18 óráig lezárják a belváros bajnokság által érintett útvonalát, ám a versenyszámok között a polgárőrök átengedik a közlekedőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában