Labdarúgás

2019.07.11. 10:59

Mezőmegyerre igazoltak a telekiek

Meghatározó játékosok intenek búcsút a megyei III. osztályú Telekgerendási SC-nek.

Gajdács Pál

A csapat, amely látszólag bő, 33 fős kerettel rendelkezett a tavalyi bajnokságban, ám sokszor úgy elfogyottak a játékosok, hogy a régi nagy motorosokat is be kellett vetni, hogy egyáltalán kiállhasson a bajnoki mérkőzésekre.

Ránkli Ferenc, a telekgerendásiak edzője Zsibrita Dávid, Novák Roland, Erdélyi Attila távozásáról tud, a trió Mezőmegyeren folytatja a futballt. Mezőfi Tibor pedig csorvási szerelést ölt majd magára.

– Próbáljuk pótolni a távozókat, a védő Valyuch György újra kezdi a játékot, a védő Mekis Balázs és a kapus Varga Áron Csorvásról készül a csapatunkhoz – számolt be az érkezőkről Ránkli Ferenc. – További három játékossal állunk tárgyalásban, amelyek ha sikeresek lesznek, nagyobb biztonsággal vághatunk neki a pontvadászatnak.

Hétfő óta már edzésben vagyunk, és nagy izgalommal várjuk az immár egycsoportos, nagyobb létszámú bajnokságot, melynek lesz előnye, de hátránya is. Az jó, hogy több csapattal is megmérkőzhetünk, az viszont nem, hogy sokat kell majd utaznunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában