Kézilabda

2019.04.15. 12:47

Nyert a Békéscsaba, ám legjobbjai közül ketten megsérültek

Az alábbiakban az NB II.-es női mérkőzések eredményeit találják.

Gajdács Pál

Hódmezővásárhelyi LKC–Gyulasport NKft. 40–26 (21–12)

Kézilabda NB II.-es mérkőzés Női. Hódmezővásárhely, 300 néző. V.: Sándor Gy., Szabó B. Gyula: Borsós – Bányainé Szabó R., Balogh V. 2, Pap Zs. 7, Papné Lukoviczki 5 (3), Rácz 3, Csapó-Kovács H. 5. Cs.: Antal (kapus), Nagy N., Radnóti 1, Domokos Semjéni, Szabó L. 2, Zsittnyánné Csiffáry 1. Edző: Barna Károly. A Hódmezővásárhely legjobb dobói: Szabó P. 10, Nagy E., Bagi 7-7. Kiállítások: 6, ill. 10 perc. Hétméteresek: 10/10, ill. 4/3.

A 18 forduló után is veretlen Gyula és a szintén bajnoki elsőségre hajtó Hódmezővásárhely csapott össze a hétvégén. Hiába vezetett a 7. percben 4–1-re a Gyula, ezután mintha valami megpattant volna a csapatban. A túlzott akarás, a nagy teher a vendégcsapatot nyomta. Barna Károly tanítványai tudatában voltak annak, ha ezt a mérkőzést megnyerik, már bajnoknak érezhetik magukat. Görcsössé vált a játékuk, sok eladott labda, szellős védekezés jellemezte a játékukat. A hazai csapat ritmust váltott és gyors játékkal felülmúlták ellenfelüket és négy pontra megközelítették a továbbra is a tabella élén álló gyulaiakat.

Fotó: Imre György

Csorvási SK–Felföldi ISE Újkígyós 34–20 (20–4)

Női. Békéscsaba, 50 néző. V.: Kovács-Sebők Stefánia, Réti Rebeka. Csorvás: MIKE – KURUCZ 7, VALACZKAI 4, BARÁTH ZS., RÉTI 2, BARÁTH B. 6 (1), SAJBEN 6. Cs.: Kocsis (kapus), Neller 1, Lévai 4 (1), IVANICS, MITYKÓ 4, Petrovszki, Popol. Edző: Baráth Lajos. Újkígyós: Domokos – Márton R. 2, LAURINYECZ 7, Márton B. 4, Csomor 2, Bakonyi 5, Vozár M. Cs.: Almási, Barna, Oláh. Edző: Laurinyeczné Buday Veronika. Kiállítások: 4, ill. 6 perc. Hétméteresek: 4/3, ill. 2/0. Mike védései megadták a lendületet a csorvási csapatnak, amely jó játékkal teljesen megérdemelt győzelmet aratott az erősen tartalékos, sokat hibázó vendégekkel szemben.

Mezőtúri AFC-Syngenta–Gyomaendrődi NKSE 20–21 (13–11)

Női. Mezőtúr, 110 néző. V.: Hovány, Ubornyák. Gyomaendrőd: Botos – Dinya 1, Gyuricza, Farkasinszki Z. 5 (2), Fekécs, Szűcs 3, Farkasinszki M. 5. Cs.: Budai 1, Dinnyés 1, Németh 5. Edző: Lakatos Tibor.

A Mezőtúr legjobb dobója: Négyesi 8. Kiállítások: 8, ill. 8 perc. Hétméteresek: 4/4, ill. 4/2. A jól védekező gyomaendrődiek jobban bírták erővel a mérkőzést. A mezőtúriak az utolsó hat percben gólképtelen maradtak, a Hármas-Körös-partiak a hajrában 20–19-ről fordítottak és arattak győzelmet.

Bácsalmási PVSE–EUbility Group-Békéscsabai ENKSE U22 31–36 (14–18)

Női. Kelebia, 80 néző. V.: Kovács G., Papp B. Békéscsaba: Csizmadia – Kukely K. 3, Marik 5 (1), KÉRI 8 (1), Vozár M., TÖRÖK F. 8, TÖRÖK CS. 8. Cs.: Márk (kapus), Zsibrita, Pétervári, Bucsi 2, Bencsik 2, Ekker Gréta. Edző: Szabó Károly. A Bácsalmás legjobb dobója: Komenda 13 (11). Kiállítások: 4, ill. 10 perc+Kukely K. kizárva. Hétméteresek: 12/12, ill. 2/2. Az erősen tartalékosan pályára lépő Békéscsaba végig kézben tartotta a mérkőzést. A hazaiak meglehetősen durván játszottak, a vendégek közül a két Török, Csenge és Fanni is súlyosnak látszó lábsérülést szenvedett.

A női bajnokság állása: 1. Gyula 36 pont (628–427, 19 mérkőzés), 2. Hódmezővásárhely 34 (615–431, 19), 3. Békéscsaba U22 27 (614–506, 19), 4. Csorvás 22 (511–465, 19), 5. Szarvas 21 (552–523, 19), 6. K. Szeged SE 20 (555–534, 19), 7. Mezőtúr 17 (510–517, 19), 8. Gyomaendrőd 16 (529–567, 20), 9. Bácsalmás 14 (564–624, 20), 10. Szeged KKSE U22 13 (479–548, 19, 11. Újkígyós 10 (518–617, 19), 12. Makó 0 (331–577, 19).

Ezek is érdekelhetik