Röplabda

2019.03.29. 10:52

Ki kell használni a hazai pálya előnyét

Agresszívabb nyitásokra van szükség, és támadásban is határozottabbnak kell lenni. Ki kell használni a hazai pálya előnyét.

Gajdács Pál

Fotó: Imre György

A bajnoki címvédő Swietelsky-Békéscsabai RSE és a trónkövetelő Fatum-Nyíregyháza szombaton 18 órakor csap össze a békéscsabai városi sportcsarnokban.

A múlt vasárnapi összecsapáson nem sikerült szettet nyerni a kék-fehéreknek, bár a második, hosszúra sikeredett játszmában nem voltak messze ettől.

Archív fotó: Imre György

Szpin Renáta, a békéscsabaiak saját nevelésű liberója egy gondolat erejéig szót ejtett arról a mérkőzésről is.

– Nagyon sajnáltam, mert egész héten jól edzettünk, felszabadult volt mindenki, élveztük a röplabdázást és egyben volt a társaság. Nem tudtuk átvinni ezt a formát a mérkőzésre és pályára vinni, ami egyébként bennünk van.

Végig küzdöttünk és próbálkoztunk, egyszerűen nem találtuk azt a játékot, amit felépítettünk, de ez csupán az első meccs volt és három találkozót kell nyerni ebben a párharcban – mondta klubja közösségi oldalán a 22 éves játékos.

– Azt hiszem, hogy semmi nem dőlt el és nem kell messzemenő következtetéseket levonni a nyíregyházi vereség után, hiszen szombaton újfent összecsapunk a szabolcsiakkal, s tudom, hogy hazai közönség előtt jobban fogunk teljesíteni. Az első mérkőzést el kell felejteni, menni kell tovább.

Szpin Renáta úgy látja, hogy a legfontosabb dolog, hogy minimalizálják a hibák számát, mert az első találkozón azokból volt bőven. Nem szabad kapkodniuk és kétségbeesniük, ha becsúszik egy-két rossz nyitás, fogadás vagy labdamenet.

– Az alapelemekre kell nagyobb hangsúlyt fektetnünk, és ki kell használnunk, hogy ezúttal mi leszünk hazai pályán.

Agresszívabb nyitásokra van szükségünk és sokkal határozottabban kell fellépnünk támadásban is. Sokszor előfordult, hogy védekezésnél nem a megfelelő ütemben próbáltunk sáncolni, az időzítésre is jobban oda kell figyelni – hívta fel a figyelmet a legfontosabb javítanivalókra a liberó.

– Úgy gondolom, hogy a mostani párharcban az adott forma és a mentális erősség az, ami sok mindenről dönthet. Szombaton meg kell tenni az első lépést, aztán menni kell tovább.

Tudom, hogy képesek vagyunk rá, el kell hinnünk és úgy felmenni a pályára, mintha nem lenne holnap, küzdeni fogunk a végsőkig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában