Súlyemelés

2019.03.18. 15:15

A békéscsabai Mitykó Veronika utazhat a felnőtt Eb-re   

A hét végén Szombathelyen rendezték meg a Savaria Kupa súlyemelő versenyt, amelyet egyben Tóth Géza-emlékversenyként is jegyeznek. A rangos eseményen pódiumra lépett a Békéscsabai Súlyemelő és Szabadidő Sport Egyesület kiválósága, Mitykó Veronika is.

Nem is akárhogyan, hiszen rögtön három junior korosztályos rekordot ért el, méghozzá négy fogással. Szakításban 82 kilóval kezdett, majd a 84 is sikerült, ami új hazai rekord a 71 kilós mezőnyben. A harmadik fogásba kisebb technikai hiba csúszott, ami a nagy tétnek tudható be. Erről edzője, Bökfi János beszélt: — Ezen a versenyen dőlt el, hogy Veronika elindulhat-e az idei, grúziai, Batumiban rendezendő felnőtt Európa-bajnokságon. Az első fogásnem már azt mutatta, összejöhet a kiküldetés.

Következett a lökés, ahol 101 kilón nyitott, ami máris újabb országos csúcs volt, miként a második fogása is, a 104 kiló. Újabb két kiló került a súlyra, de addigra már mentálisan sokat kivett a fiatal emelőből a verseny, ezért ez a gyakorlat nem sikerült. Ám az újabb rekord egyben azt is jelentette, hogy összetettben is csúcsot teljesített a csabai lány, ami 188 kilót jelent.

— Teljesítményét látva a szövetségben úgy döntöttek, hogy tanítványom utazhat az áprilisi Európa-bajnokságra, ahol tizedikén lép majd a szerhez — foglalta össze a nap teljesítményét Bökfi János. — Ennek értékét külön jelzi, hogy itt már olimpiai kvalifikációs szinthez is gyűjtögethet pontokat. Az ötkarikás játékokig hat lehetőség lesz a pontgyűjtésre, a grúziai lesz az első állomás. Úgy látom formája alapján, hogy ott már az összetett 190 kilót is megcélozhatja Veronika, ami első lépés lehet Tokió felé.

Visszatérve a szombathelyi pénzdíjas Savaria Kupára, a 27 fős női mezőnyben az abszolút kategória első három helyezettje részesült pénzjutalomban, amelyet a felnőtt kecskeméti Jung Beáta nyert, Mitykó Veronka előtt, a harmadik az ugyancsak kecskeméti Árvai Cintia lett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában