Vízilabda

2019.02.01. 11:36

Dr. Szilágyi Kristóf a korosztályos válogatottnál

A Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége döntött az utánpótlás-nevelés új alapokra helyezéséről. A korosztályos válogatottak edzői, és a tehetséggondozó régiók felelősei csütörtökön tartották meg első értekezésüket – olvastuk a sportág szövetség honlapján.

Gajdács Pál

A Swietelsky-Békéscsaba vízilabdaklub vezetőedzőjét, dr. Szilágyi Kristófot nagy megtiszteltetés érte, ugyanis a 2005-ös korosztály egyik válogatott edzőjének kérték föl.

A január 18-ai elnökségi ülésen Benedek Tibort megválasztották az Utánpótlás Bizottság társelnökének, míg a férfi tehetséggondozó utánpótlás szövetségi kapitánya dr. Vincze Balázs, az utánpótlás általános sportszakmai igazgatója pedig Cseh Sándor lett. Az Utánpótlás Bizottságot Bíró Attila és Märcz Tamás, Cseh Sándor, dr. Vincze Balázs, Madaras Norbert és Varga Zsolt alkotja majd.

A Magyar Vízilabda Szövetség az utánpótlás-nevelés szakmai megújítását tűzte zászlajára. A szövetség erősíteni kívánja a generációk közötti együttműködést, számít arra, hogy az idősebb korosztály tapasztalataival segíti a fiatalok munkáját, amelyhez biztosítják a legmodernebb sportszakmai hátteret.

– Nagy megtiszteltetés és motiváció, hogy a magyar vízilabdáért a csabai klub mellett szövetségi szinten is dolgozhatok. A mai szakmai értekezleten egyértelművé vált, hogy a magyar utánpótlás-nevelésben Benedek Tibor vezetésével rövid időn belül átfogó reformok lesznek, és külön öröm, hogy ebben rám is számítanak. Szép feladat, nagy felelősséggel, amely egyúttal rengeteg fejlődési lehetőséget biztosít számomra, amelyből minél többet szeretnék továbbadni. Köszönöm a szakmai vezetők bizalmát és a békéscsabai klub vezetésének, hogy nem gördítettek akadályt az új megbízatásom elé – mondta dr. Szilágyi Kristóf.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában