vívás

2018.12.10. 16:52

Nem remegtek meg a kondorosi kezek

Két aranyat és egy bronzérmet nyertek a Kondorosi Vívók SE pengeforgatói a szolnoki Olimpici Grand Prix fordulón.

Gajdács Pál

Beküldött fotó

Az újoncoknál (95 induló) Tusjak Dominik 6. helyen került fel a 128-as táblára. A vasasos Róna Borisz (15:4), az ukrán Melnyik (15:8), a honvédos Szilárd Zsigmond (15:14), majd a nyolc között a balatonos Szüts Máté (15:14) legyőzése után a négyben a flesses Horváth Ádám (9:15) jelentette számára az első akadályt, de a harmadik helye így is szép teljesítmény.

– Régóta vártam már, hogy Dominik megmutassa, mit is tud valójában. Az egyenes kieséses táblán sokszor megremegett a keze, de most átszakadt a lelki gát, és kitűnően vívott. Kétszer is egy perc, egy tus szituációban tudott felül kerekedni ellenfelén – értékelte tanítványa produkcióját Pusztai Péter edző.

Beküldött fotó

A serdülőknél, a fiúknál és a lányoknál is kondorosi párbajtőrözőt szólítottak a dobogó tetejére.

Paulik Tamás 111 induló között a csoportjában még összeszedett két vereséget, emiatt a táblára csak harmincadikként került fel. Aztán szépen beindult, hiszen az MTK-s Ecsedi Sámuel (15:4), a flesses Ozsvát Barnabás (15:11), majd a honvédos Szilárd Zsigmond (15:6), a nyolcban a tatai Herczeg Martin (15:10), s a döntőért a honvédos Hirtling Márton (15:14) legyőzése után az aranyért a BVSC-s Kó Ágostonnak találkozott. Itt is egy tussal nyert, de megérdemelten, mert végig Tamás vezetett.

A lányoknál 93-an vetélkedtek, itt Kovács Emeséért izgulhatott edzője. A csoportban öt győzelem mellett egy vereség csúszott be. A táblán a romániai Ziman Krisztinát és a tatai Garzó Liliánát is 15:12-re, a vasasos Gálfalvy Rékát 15:11-re, a békéscsabai Dékány Viktóriát 15:8-ra, a négy között a törekvéses Demeter Diánát 15:13-ra múlta felül. A döntőben az MTK-s Wimmer Dorina következett és nem volt vitás, hogy ki a jobb (15:10).

– Emese alapvetően újonc korú vívó, ezért is nagy eredmény a serdülők között nyerni. Előtte egy nappal az újonc korosztályban egy tussal kapott ki a döntőbe jutásért, ahol a fordulóban százszázalékosan teljesített, de korábbi versenyen, Hajdúhadházon is volt már nyolcas döntőben – értékelt Pusztai Péter. – Egyesületünk rendkívül szép hétvégét zárt. Nálunk sokkal nagyobb egyesületeket sikerült magunk mögött tartani. Azért, hogy egyesületünk tovább tud fejlődni, és ilyen eredményeket tud felmutatni, nagy köszönet jár Ribárszki Péter polgármester úrnak, és Laurinyeczné Trnyík Judit igazgató asszonynak, a Petőfi István Általános Iskola vezetőjének.

Először a nyolc között

A békéscsabai Alföld Vívó Akadémia versenyzői közül Dékány Viktória szerepelt a legjobban, aki távoli rokona a klub felnőtt országos bajnokának, Dékány Kingának. Az újonc korú lánynak az idősebbek, a serdülők között ment jobban. A hibátlan csoportkör után először klubtársát, Hricz Lillát győzte le, majd újabb két magabiztos győzelem után jutott be a nyolcas döntőbe. A kondorosi Kovács Emese ugyan túljárt az eszén, de Viktória először jutott be ilyen nagy verseny nyolcas döntőjébe, így mindenképpen dicséretet érdemel.

Az újonc korosztályban két versenyzőnknek is kevés hiányzott a döntőbe jutáshoz, Viktória és Oláh Lili is egyetlen találattal kapott ki. Előbbi 11., utóbbi 13. lett.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában