Asztalitenisz

2018.12.28. 18:08

Mérlegen a HED-LAND Mezőberényi SE asztalitenisz-csapatai

Az őszi idény után hat győzelemmel és három vereséggel az előkelő negyedik helyen áll a HED-LAND Mezőberényi SE férficsapata az Extraligában. A berényiek második csapata az NB II.-ben harmadik. A berényiek szerepléséről Jámbor Zoltán szakosztályelnökkel beszélgettünk.

V. L.

– Önök sporttörténelmet írtak, hiszen Mezőberény életében a férfi-asztaliteniszcsapat az első, amely a legmagasabb osztályban szerepelhet. Milyen tervekkel vágtak neki az Extraligának? Mi valósult meg ősszel a célkitűzésből?

– Az NB I.-ben százszázalékos teljesítménnyel bajnoki címet nyert csapathoz egy embert igazoltunk, Ausztriából érkezett Vajda Viktor. Miután felmértük az erőviszonyokat, úgy ítéltük meg, hogy a negyedik-ötödik helyet megpályázhatjuk. A csapat az őszi idényben hozta az elvárhatót, hat győzelemmel és három vereséggel, huszonegy ponttal a negyedik helyen áll a tabellán. Az első három fordulóban hoztuk a papírformát, majd itthon kikaptunk a Pécstől. A BVSC-Zugló ellen a fővárosban nem volt esélyünk. Ezt követően ismét három mérkőzést nyertünk, a Gödöllő, a Szeged és a Győr ellen. Végül a bajnok Celldömölktől itthon 6:3-ra kikaptunk, de ez a mérkőzés szorosabb is lehetett volna, hiszen Kiss Dániel nagy csatában kapott ki a volt válogatott Fazekas Pétertől. Itt szeretném elmondani, hogy ez a szép eredmény a csapategységnek köszönhető. A négy játékos minden mérkőzés előtt megbeszéli, hogy az ellenfél ismeretében ki az a három, aki asztalhoz áll majd közülük.

A negyedik helyezett berényi csapat. Balról Kiss Dániel, Sebestyén Péter, Vajda Viktor, Szabó Krisztián

– Hogyan értékeli egyénileg a játékosok teljesítményét?

– A legjobb teljesítményt Vajda Viktor nyújtotta, hatvanegy százalékos produkciót nyújtott, Sebestyén Péter ötven százalékon áll, míg Kiss Dániel és Szabó Krisztián negyvenhat százalékos teljesítménnyel zárta az őszt. A párosoknál a Szabó Krisztián, Vajda Viktor kettős hét mérkőzéséből ötöt megnyert, míg a Sebestyén Péter, Szabó Krisztián és a Kiss Dániel, Sebestyén Péter duó egy-egy találkozón szerepelt, és azokon győzni tudott.

– Mit várnak a január 12-én kezdődő tavaszi szezonban?

– Három csapat a BVSC-Zugló, a PTE-PEAC és a Celldömölk kiemelkedik a mezőnyből, ők nyolc győzelemmel és egy vereséggel vezetik a táblázatot. Úgy gondolom, hogy a jelenlegi, negyedik helyezést megtudjuk tartani a bajnokság második felében, ami azt jelenti, hogy bejuthatunk a Final Fourba, ami a berényi asztaliteniszsport legnagyobb sikerét jelentené. A csapat január elején egy négynapos edzőtáborozással kezdi a felkészülést a tavaszi idényre.

– Második csapatuk újoncként az NB II.-ben szerepelt, és a Délkeleti csoportban az ötödik helyen végzett huszonegy ponttal. Hogyan értékeli az együttes őszi szereplését?

– Az őszi idény elején a csapat két vereséggel kezdett, de azután erősített, így a folytatásban hat mérkőzésen győzött, és csak egy vereséget szenvedett. Egyénileg Aranyosi Levente kiemelkedett az NB II.-es mezőnyből, ezt igazolja, hogy harminchat mérkőzéséből csak egyszer szenvedett vereséget, így kilencvenhét százalékos teljesítménnyel az első helyen áll. Mellette Thuróczy László nyolcvanegy, Juhász Ádám harminchat, Hidvégi Csaba harminchárom százalékos eredménnyel zárta az őszt. A kevesebb mérkőzésen szerepeltek közül Tóth Sándor negyvenhat, Balog Tamás huszonöt százalékon áll. Az újonckorú Molnár Levente egy mérkőzésen szerepelt, és három találkozójából kettőt megnyert.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában