röplabda

2018.11.16. 12:50

Tálasnak több hetet kell kihagynia

A Közép-európai Liga után a magyar bajnokságban vár vasárnap mérkőzés a Swietelsky-Békéscsabai RSE csapatára. Az ellenfél a Challenge-kupától hétközben elköszönő Jászberény csapata lesz a csabai városi sportcsarnokban.

G. P.

Érthetően nincs túl jó hangulat a csapat háza táján, hiszen nem várt vereségek, valamint példátlan sérüléshullám nehezíti a bajnok dolgát. A klubvezetés cseppet sem elégedett a látott teljesítménnyel, nagy erőket mozgatnak meg a helyzet megoldása érdekében.

– Nem kifogásokat keresünk, hanem megoldásokat! Bosszantó, hogy a legutóbbi, a Maribor elleni hazai mérkőzésünkkor meccslabdánál a játékvezető a vonalbírót felülbírálva jelezte, hogy kint volt az ütés, mely egyébként a tv-felvételek alapján is tisztán bent volt. Akkor tartalékos kerettel elért, fényes diadalról beszélnénk, de a találkozót a harmadik szettben le kellett volna zárnunk! – mondta Baran Ádám, a BRSE elnöke a klub hivatalos közösségi oldalán.

– Egyeztettünk a szakmai stábbal, értékeljük az általuk elmondottakat és ezt követően döntünk a következő lépésekről, de nyomatékosítottuk a stáb és a keret felé is, hogy ennél több kell! Elgondolkoztató, hogy Kszenija Ivanovics sérülésével vezérét vesztette a csapat és nem volt olyan játékos, aki a társaság élére állt volna. Eddig sem ijedtünk meg, ha változtatni kellett, ezt követően sem fogunk. A BRSE elmúlt 8 esztendeje sikertörténet, mely kötelez egy szinthez minden szereplőt. Nem változtak céljaink, továbbra is címvédés a cél a bajnokságban és a MEVZA Cup sorozatban is, valamint prioritás a Magyar Kupa visszahódítása. Csalódásként éltem meg a BL kiesésünket, több volt abban a párharcban, most a CEV Kupában bizonyíthat a csapat. Nem ígérkezik könnyűnek az ukrán együttes elleni párharc, főleg jelen körülmények között, amikor egyes posztokon alig van hadra fogható játékosunk a sérüléshullám miatt.

A sérültek vonatkozásában a klubvezető kifejtette, hogy Kszenija Ivanovics elkezdte az edzéseket, de még közel sincs százszázalékos állapotban. A nemrég igazolt, korábbi szerb válogatott Szanja Gommans bemutatkozása nem történt meg, pedig a csapatnak nagy szüksége lett volna a rutinos nyitásfogadóra. Rá várhatóan műtét, ezáltal további kihagyás vár. Tálas Zsuzsanna térdsérülése miatt nem játszhatott a Maribor ellen, jelen állás szerint pár hétig rá sem számíthat a szakvezetés. A klub emiatt további játékos vagy játékosok leigazolását tervezi.

A vasárnap 16 órakor Békéscsabán sorra kerülő Jászberény elleni párharcnak tehát első számú irányítója nélkül fut neki a BRSE, de nyernie kell, hogy javítson Extraliga-mérlegén és legfőképpen: hogy megnyugodjon a csapat.

Az Extraliga állása: 1. Vasas Óbuda 19 pont (7 mérk., 20:5), 2. Fatum-Nyíregyháza 16 (7, 18:9), 3. Swietelsky-Békéscsabai RSE 14 (8, 17:15), 4. UTE 13 (8, 17:14), 5. Jászberény 7 (7, 10:16), 6. Hungast-Haladás 0 (9, 4:27).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában