röplabda

2018.09.18. 13:50

Szurkolói ankétot tartott a Békéscsabai RSE

Csaknem teljesen megtelt hétfőn este a békéscsabai FEK Étterem és Söröző különterme a Békéscsabai Röplabda SE szurkolói ankétján, melyen a klub részéről Baran Ádám elnök, Kormos Mihály szakmai igazgató és Varga Róbert technikai igazgató vett részt.

Gajdács Pál

Fotó: Imre György

Az esemény kezdetén néma főhajtással emlékeztek Balogh Attila, a BRSE egyik legrégebbi szurkolójára, aki a közelmúltban hunyt el.

Baran Ádám klubelnök a tavalyi szezon értékelésével kezdte, amit abszolút sikeresnek ítélt: a bajnokságot ötödik alkalommal is megnyerték. A Közép-európai Ligának négyes döntőjét Békéscsabára hozták, melyet az Olomouc ellen meg is nyertek.

– A Horvátországból visszatérő játékosunk, Lucija Mlinar hazájában minden idők legjobb MEVZA-döntő rendezésének nevezték a békéscsabait – jegyezte meg a klubelnök, aki szerint a Magyar Kupa ezüstöt sem kell szégyellni. A CEV-kupában négy éve ott vagyunk a legjobb tizenhat között, pedig a riválisok nagy részének a költségvetése sokszorosa a miénknek.

Fotó: Imre György

A klubelnök kitért a tavasszal Békéscsabától elbúcsúzó edzőre, az olasz Alberto Salomonira is, aki ma a Busto Arsizio utánpótlás igazgatójaként dolgozik.

– Nem bántam meg a döntést, de én is tévedhetek – mondta. Szerinte az olasz új színt adott a csapatnak, de olyan magasak az elvárások a csapattal szemben, aminek nehéz megfelelni. Minden mérkőzést viszont nem lehet megnyerni.

A játékospolitikát illetően elmondta, hogy a klub továbbra is olyan tehetséges, fiatal magyar játékosokat akar nevelni, akik később nemzetközi szintre is eljuthatnak. Kizárólag velük azonban még nem lehetnek sikeresek, szükség van az idegenlégiósokra is. A távozókról is beszélt: a szlovák Barbora Koseková a szezon második felében jó teljesítményt nyújtott, s azért ment el, mert a visszatérő Tálas Zsuzsanna jobb játékos. Mellesleg a BRSE segített Kosekovának megtalálni a jelenlegi, temesvári klubját.

– Az argentin Lucia Fresco jó teljesítményt nyújtott, harcolt a klubért, hátán vitte a csapatot. Hazája válogatottjával világbajnoki selejtezőt játszik és csak novemberben tudott volna visszatérni, várhatóan nem a legjobb állapotban – indokolta Fresco távozását a klubelnök, aki elárulta, hogy egy brazil menedzserrel tárgyalva megtudta, hogy egy riói társaságban, ahol a menedzser is ott volt, Lucia legalább negyedórán keresztül beszélt a csabai klubról, ahol nagyon jól érezte magát.

Fotó: Imre György

Baran Ádám beszélt az érkezőkről is, kiemelve Tálas Zsuzsannát, illetve a montenegrói Nikoleta Perovicsot, akit már régóta figyeltek.

Az idei célokat illetően megjegyezte, hogy szeretnék történetük hatodik magyar bajnokságát is megnyerni és tervben van a Magyar Kupa visszahódítása is, illetve a Bajnokok Ligájában igyekeznek tisztességesen helytállni. A Közép-európai Ligát is fontos, nívós sorozatnak tartják, de a MEVZA (Middle European Volleyball Zonal Association) alapos megreformálására lenne szükség, a bécsi központot szívesen áthoznák Magyarországra. A sorozatot október 10-én kezdik meg Olmützben, az első csabai találkozóra október 16-án kerül sor a Slavia Bratislava ellen.

Kormos Mihály elmondta, úgy próbálták felépíteni a játékoskeretet, hogy minden posztra két játékos, minden rutinos mögött ott van egy fiatal.

Fotó: Imre György

– Lehet, hogy nem a mostani ígérkezik minden idők legjobb békéscsabai csapatának, de hogy a legszerethetőbb lesz, az biztos! – jelentette ki Kormos Mihály, aki kérte a szurkolók segítségét, biztatását.

A szakmai igazgató beszélt a bajnokság, a Magyar Kupa, valamint a nemzetközi sorozatok lebonyolításáról. A négy fronton mintegy 50-60 meccs vár az együttesre a 2018–2019-es szezonban, ami hatalmas igénybevételt jelent, csak októberben 10 mérkőzést játszanak. A MEVZA alapszakaszában három mérkőzést játszanak Csabán, hármat idegenben. A Bajnokok Ligájában 18 helyet már kiosztottak, a selejtezőben a maradék két helyért folyik a harc.

Varga Róbert technikai igazgató arról szólt, hogy a klub minden eddiginél több bérletet értékesített, melyeket végleges kártya alapon vélhetően a hazai rendezésű nemzetközi felkészülési tornán osztanak ki.

Az ankétot a szurkolói kérdések megválaszolását követően, kötetlen beszélgetés zárta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában