Labdarúgás

2018.09.12. 16:44

Már megint nem jutott a sporiknak meleg víz

Meglehetősen sportszerűen alakult a hétvége a labdarúgópályákon, így azután alig kellett súlyosabb ítéleteket hoznia az MLSZ Békés Megyei Igazgatóság fegyelmi bizottságának. A felnőtteknél Hekfusz Dániel Márk (Kamut) három soron következő bajnoki mérkőzéstől eltiltva. Deák Attila (Medgyesbodzás-Gábortelep) 2018. október 9-ig a játéktól eltiltva.

G. P.

Színes lapok miatt a Mezőhegyesi SE 6000, a Gyomaendrődi FC 5000 forint pénzbüntetést kapott. A FB a Telekgerendási SC-t írásbeli figyelmeztetésben részesíti, egyben felhívja a figyelmét arra, hogy biztosítsa a játékvezetői öltözőben a tisztálkodás, meleg víz ellátás feltételeit.

A Dombegyház sportszervezetét két soron következő hazai rendezésű bajnokin sportszövetségi ellenőr fogadására és eljárási költségének viselésére kötelezte. Marik László Csaba (Előre SE U17) sportszakembert 3 bajnoki mérkőzésen a kispad használatától eltiltotta.

A Kevermes sportszervezete ellen a fegyelmi eljárást megindítja, egyben a szeptember 18-i fegyelmi tárgyalásra megidézi a Kevermes képviselőjét, Lakatos Sándor és Pécsi Viktor eljárás alá vont személyeket, valamint Hajdú Dávid és Szántó Simon Péter játékvezetőket, tanúkat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában