Kerékpársport - videóval

2018.09.02. 13:52

Izgalmas futamokat láthattunk a kritériumbajnokságon

Néhány napja újították csak fel Békéscsabán, a Gőzmalom téri rövid, pár száz méteres utat, szombaton máris közel százhatvan kerékpáros vette birtokba és tesztelte, a Békés megyébe négy év után visszatérő Magyarország Teljes Korosztályú Kritérium Bajnokságának keretében.

Gajdács Pál 

A viadalnak utoljára Békés megyében 2014-ben Újkígyós volt a házigazdája, ahol egymás után háromszor is megrendezték az ob-t. A megyeszékhelyen 2004 és 2006 között kerekezett a kritérium országos bajnokság mezőnye.

A Magyar Kerékpáros Szövetség és a Fenntartható Térségért Alapítvány közös rendezésében életre hívott országos bajnokságon tizenkét kategóriában százötvenkét felnőtt és korosztályos versenyző rajtolt el a Széchenyi térről, hogy a Gőzmalom tér–Kiss Ernő utca–Kossuth tér útvonalon körözzön.

A legnagyobb érdeklődés a férfi Elit viadalát kísérte, ahol a világkupán induló, Európa-bajnoki ezüstérmes Lovassy Krisztián hiányában Szatmáry András, a Pannon Cycling Team kerekes lépett elő az egyik fő esélyessé. A 980 méteres pályán, 40 kilométer megtétele után ő is hajtott be elsőként, mögötte Kiss Gergely (Epronex-Bike Hungary) és Szatmáry csapattársa, Filutás Viktor viharzott be a célba.

 

A női Elit versenyében a székesfehérvári Temela Eszter győzött, megelőzve a KSI-s László Tamarát és a tipográfiás Kapott Szonját.

A legtöbben a fiúk U23-as és U17-es kategóriájában álltak rajthoz, mindkét korosztályban tizenheten veselkedtek neki a távnak.

– Nagyon sokan jöttek oda hozzánk gratulálni a szervezéshez, nem is kell ennél jobb visszaigazolás számunkra – jegyezte meg hangjában nem kis büszkeséggel a versenyt követően Kesjár Attila szervező. – Nem lehet panaszunk az időjárásra sem, egész nap végig napsütésben tekertek a versenyzők.

Kesjár Attila elmondta még, hogy az egyik házigazda, a Fenntartható Térségért Alapítvány csapata még szinte újnak számít a mezőnyben, de máris ügyes gyerekek bontogatják náluk szárnyaikat, akik el is indultak a korosztályosok között.

Eredmények. Férfiak. Elit: 1. Szatmáry András (Pannon Cycling Team), 2. Kiss Gergely (Epronex-Bike Hungary), 3. Filutás Viktor (Pannon Cycling Team). U23: 1. Gönczy Gergő (Kontent-DKSI), 2. Sasvári Dániel (Epronex-Bike Hungary), 3. Móricz Dániel (Kőbánya Cycling Team).

Master 1: 1. Petró Károly (ASE Kerékpár), 2. Kusz Mátyás (Femat-ZKSE), 3. dr. Kovács Kristóf Artúr (Kőbányai TCSE). Master 2: 1. Hemmert János (Zengős SE), 2. Erdős László, 3. Berkesi András (Merida Road Team). Master 3: 1. Andristyák Gábor (FTC), 2. Korhán László (Kontent-DKSI), 3. Ormánközy Zoltán (Szingo-Fehérvár).

Fiúk. U19: 1. Mészáros Ábel (Kontent-DKSI), 2. Tomka Boáz (Bátorfi Agria KTK-Optimit), 3. Genzler Tamás (Szekszárdi Szabadidős KE). U17: 1. Sánta Ármin Konrád, 2. Árvai Kristóf, 3. Pető Dániel (mind Kontent-DKSI). U15: 1. Magyar Gergő (Győri Atlétikai Club), 2. Bán Benedek (Szekszárdi Szabadidős KE), 3. Páll Zsombor (Kontent-DKSI). U13: 1. Pakot András Gusztáv (Kőbányai TC SE), 2. Hancz Tamás, 3. Gangl Bence (mindkettő Szenyor Kerékpáros Szabadidő SE), 9. Bor Benjámin, 10. Bor Bernadett (mindkettő FETA Cycling Team, Békéscsaba).

Női Elit: 1. Temela Eszter (Szingo-Fehérvár), 2. László Tamara (KSI SE), 3. Kapott Szonja (Tipográfia Ladies Cycling). Master: 1. Lénárd Henrietta (Zengő SE), 2. Palkóné Zámbó Edit, 3. Tokai Lívia (mindkettő Peloton Cyyling Team)

Leányok. U17: 1. Fischer Fanni (Hungaro Fondo Kerékpáros Egyesület), 2. Tircsi Andrea, 3. Sáry Boglárka (mindkettő KSI SE).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában