Kézilabda

2018.01.26. 12:56

Cél a bennmaradás a lila-fehéreknél

Csütörtökön este a városi sportcsarnokban szurkolói ankétot tartott az NB I-es EUbility Group Békéscsabai Előre NKSE. Paláncz György elnök köszöntötte a megjelent szurkolókat, és elmondta november óta elkezdődött egy komoly munka a klubnál.

V.L.

Horváth Roland, vezetőedző elmondta, a csapat legfontosabb célja jelenleg a bennmaradás kiharcolása az NB I-ben. Ha ez sikerül, a következő szezonban már egy fiatal magyar kézilabdázókból álló, néhány külföldi fiatal játékossal megerősített együttest szeretne kialakítani, amely megcélozhatja a középmezőnyt.

A szurkolók arról érdeklődtek lesz-e új igazolás még a télen. Paláncz György elmondta, egy balkezes átlövőt szeretnének igazolni, több kézilabdázóval tárgyaltak, illetve volt aki próbajátékon vett részt. Jelenleg is képben van egy külföldi játékos, akinek ügyében rövidesen döntés várható. A csapat két meghatározó kézilabdázójával, Walfisch Mercédesszel, és Jovana Kovacseviccsel már tárgyalt a folytatásról, szeretnék, ha mindkét fiatal átlövő maradna a lila-fehéreknél.

Paláncz György arról is beszélt, hogy stabilizálódik a klub anyagi helyzete, a Szerencsejáték Zrt.-től megkapták a támogatást, és a TAO-s pénzek esetében is előrelépés történt, így az utánpótlás versenyeztetése biztosítva van. A nyártól szeretnék új alapokra helyezni az utánpótlásnevelést, több általános iskolában is jártak, ahol a negyedik-hatodik osztályos lányokat keresték meg, hogy jöjjenek kézilabdázni.

Fontos feladatnak tartják a hagyományok ápolását, ennek keretében köszöntötték a közelmúltban a harmincöt éve ezüstérmet nyert csapat tagjait, akik közül többen is vállalták, amennyiben felkérik őket, akkor alkalmanként segítenek a fiatal kézilabdázók képzésében az edzőknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában