Közel négy évtizede veti papírra gondolatait a dévaványai Fehér József

– Milyen indíttatásból írt először, és hogyan alakult ezen tevékenysége?

– Már kamasz koromban az irodalom felé fordult az érdeklődésem. Majd a rendszerváltáshoz közeledve lehetőségem nyílt újságírást tanulni, ami után közel három évtizedet töltöttem ezen a pályán. Egy évet Szegeden tanultam, majd átmentem Budapestre a Bálint György Újságíró Akadémiába. Miután elvégeztem, lett egy szerződésem az egykori Napi Délkeletnél, majd voltam a Csabai Mérleg szerkesztője, illetve Szabad Föld és Magyar Nemzet tudósító is. Visszatérve az irodalomra, már az újságírói szakma megszerzése előtt is publikáltam, például az Új Aurorában és annak utódjában, a Napórában, amely folyóirat Békéscsabán készült. A folyóirat főszerkesztője, Hatvani Dániel pedig egy versesfüzetemet is kiadta. Majd az újságírás mellett is végig szerepeltem irodalmi közegben, ami utána is megmaradt, sőt, fokozódott is. Publikálok többek között folyóiratokban, valamint könyveket is adok ki, tehát aktívan szerepelek a jelenlegi magyar irodalmi közéletben.

– Milyen témákat szeret megfogni az írásaiban és melyik a kedvenc műfaja?

–  Erős közéleti érdeklődés jellemzi az írásaimat, azok közül is főleg a próza. A mostani Doktor Keserű széttépi a Ricsét és a Mobilt című kötetem, ami a Budapesti Könyvfesztiválon debütált, lényegében egy fikciós történet, de van kemény valóságalapja is. A ‘70-es, ‘80-as évek magyar valóságába kalauzolja ugyanis az olvasót, amit igyekeztem objektív módon, elfogultságok nélkül megoldani. A verseimben pedig egy elvontabb világ mutatkozik meg. Ezekben a posztmodern stílus jelenik meg. Ugyanakkor prózában mondhatni vegyes vágott módon írok, ezen szövegeim a posztmodernből vágnak át az újrealizmus felé.

– Milyen közönségtípust céloz meg, amikor „tollat ragad”?

– Egy erős térségi meghatározottság jellemez engem és az általam megjelenített világot is, hiszen Békés vármegyei vagyok. A lényeg azonban, hogy a jelenlegi és az elmúlt évtizedek közélete az érdeklődésem centruma. Éppen ezért úgy gondolom, hogy mindenkinek szólnak az írásaim, akit szintén foglalkoztat a magyar valóság. Hozzáteszem, ahogy a Doktor Keserű széttépi a Ricsét és a Mobilt című kötetem címéből is látszik, a benne található novellák a ‘70-es és ‘80-as évek fiatalságának életét jelenítik meg, a kor jellemzőivel együtt. Ez pedig az én fiatalságommal is egybeesik, tehát saját élményeimből és tapasztalataimból is merítettem ihletet. Talán ezért is fogalmaztak úgy rólam korábban, hogy írásaim akár egy fiktív önéletrajz vonalába is elmehetnek. De mindenképpen az irodalom területén maradva.

– Milyen gyakran ír, és hogyan lehet elképzelni azt, amikor megragadja az ihlet?

– Nagy vita most az irodalomhoz értők köreiben, hogy a jelenlegi magyar lírához vagy prózához kell-e egyáltalán ihlet. Nálam az a helyzet, hogy a korábbi újságírói lét mindennapossá tette az írást, tehát megszoktam, hogy mindig tollat ragadok, vagyis egyfajta készenléti állapotban vagyok. Az élmények és a gondolatok viszont természetesen meg kell érjenek a fejemben, és késztetés is szükséges ahhoz, hogy papírra vessem azokat, majd végül kibontsam a számítógép előtt. A novellákat például részletekben szoktam megírni, a versek pedig sokszor egy-egy szóból indulnak ki.

– Melyik az az írása, ami a szívéhez legközelebb áll?

– A mostanival összesen 14 kötetem jelent meg, de nem mindegyikben szerzőként jelentem meg, hanem voltam szerkesztő vagy kiadó is. Vannak közöttük kisebb verses füzetek és novellákat tartalmazó könyvek is. Három ismertebb kiadóval dolgoztam együtt eddig, a Kráterrel, a Napúttal és a Hungarovox-szal. A verseskötetek, a Sárhajók című, A feloldott bűbáj és A láncos madár is közel állnak a szívemhez, valamint abszolút kedvencem a mostani novellás kötetem, a Doktor Keserű széttépi a Ricsét és a Mobilt, amiről azt remélem, hogy valaminek a kezdete lesz. A jövőben ugyanis leginkább prózákat szeretnék megjelentetni, amikből több is van már félkész állapotban.