Szlovákok Szervezete

2022.07.07. 12:00

Megújul az ulicskás ház Mezőberényben

Megkezdődött Mezőberény egyik utolsó, még a 19. század közepén épült ulicskás háznak felújítása. Az ingatlan feltárása során egészen egyedi értékekre bukkantak a szakemberek, előkerült például a vélhetően az 1800-as években kialakított kemenceszáj és a szabadkémény is.

Papp Gábor

Borgula Györgyné elmondta, a felújítás során a különleges kemenceszájat is megtalálták /Fotó: Für Henrik/

Jelenleg a héjazat- és tetőfelújítás zajlik a Teleki László Népi Építészeti Program keretében elnyert támogatás segítségével, illetve a vízelvezetés megoldása is megvalósul ebben a munkafázisban – tudtuk meg a helyszínen Borgula Györgynétől, a Mezőberényi Szlovákok Szervezetének elnökétől. A szervezet a Mezőberényi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzattal közösen végzi a rekonstrukciót. A tető felújításával, a lécezéssel, illetve a rosszabb állapotú cserepek cseréjével július végéig kell végezniük a szakembereknek, az ácsok ezekben a napokban is dolgoznak a feladat végrehajtásán. 

Közben egy másik munkafázisban elkezdődött az épület feltárása, amelynek során megtalálták a kemencék helyét, ahogy hántották le a vakolatot, meglett a kemenceszáj, valamint előkerült a szabadkémény helye is. A gázt és villanyt teljesen kikötik a szakemberek, mert a felújítás egy következő fázisa során majd egy teljesen újragondolt fűtési és vezetékrendszert fognak kialakítani. 

A munkálatokra a Teleki-program mellett Magyarország kormányától is nyertek támogatást, amelynek részeként a falakat hozzák majd helyre. Jelenleg is várják a sártapasztókat. A házat teljesen az eredeti állapotban kell visszaállítani, ezért a kamrákból kivették a közfalat. Ezekben a helyiségekben a 19. században még istálló volt, így azt is visszaállítják majd akkori formájába. 

– Nagyon nagy csodákkal találkozunk a munkálatoknak köszönhetően, ilyen a már említett kemenceszáj és szabadkémény, amit ugyancsak helyre fogunk hozni.

Az ajtók és ablakok felett szintén megvannak a boltíves berakások, a falkutatások eredményeként korabeli, óriási múltbéli értéket képviselő falminták is előkerültek. Ezeknek a sorsáról majd a szakemberek fognak dönteni – szólt a részletekről Borgula Györgyné. A nyílászárók és a tornác kerítése ugyancsak megmaradt, nagyon érdekes, hogy a ház első ablakában még a szintén korabeli virágmotívumok is megvannak. A ház mennyezete pólyás, esetünkben a födém léceit felrakva a helyükön pólyálták be. A melléképületet szintén felújítják, a kemenceszáj ott is megmaradt, azt is visszaépítik majd. A régi színt lebontották, ott mellékhelyiségeket alakítanak ki. A rendelkezésre álló valamennyi összeget szeptember 30-ig szeretnék a rekonstrukcióra fordítani. A Teleki-programban elnyert forrásokhoz egyébként önerőre is szükség van, a helyiek alig egy hónap alatt komoly összeget adtak össze, hogy segítsék a fejlesztést. 

Mint azt Borgula Györgyné hírportálunknak elmondta, egy szakmai mentor folyamatosan figyelemmel kíséri a munkafolyamatokat, októberben pedig a remények szerint egy újabb pályázati ablak nyílhat meg, aminek köszönhetően lehetővé válhat a felújítás folytatása. 

Igazi gyöngyszemre akadtak

Mint arról korábban hírportálunkon beszámoltunk, a berényi szlovákság jellegzetes lakóépülete az előtornácos, úgynevezett ulicskás ház volt, amelyből napjainkra nagyon kevés maradt fenn. Ezért is vásárolta meg állami támogatással a nemzetiségi önkormányzat a Madarász utcában található ingatlant. Bár a ház nincs a legjobb állapotban, de a szakértők úgy vélik, hogy igazi gyöngyszemre akadtak, és ott megfelelő munkálatok után egy gyönyörű és különleges tájház születhet meg. A Mezőberényi Szlovákok Szervezetének elnöke korábban kifejtette, a ház egyik szobájában országosan is egyedülálló emlékek kaphatnak majd helyet, ott a szlovák–magyar lakosságcserével kapcsolatos bútorokat mutatnák be. Emellett papíralapú hagyatékokat is kiállítanának, a gyerekekre is gondolva, számukra foglalkoztatót hoznának létre. Mindez azért is nagyon fontos, mert szeretnék a fiatalokat is bevonni a múlt megőrzésébe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában