Hagyományőrzés

2022.07.16. 15:47

Csergették az ostort, ugratták a lovakat a XX. Betyár Napokon a Kondorosi Csárda mellett – galériával

Összegyűltek a betyárok szombaton a Kondorosi Csárda mellett, hogy az 1740 körül, nyolc út találkozásánál épült titokzatos Betyár búvóhely mellett hódoljanak a hagyományoknak és a gasztronómiának. Az eseményen csergették az ostort, ugratták a lovakat, és még a város új közösségi terét is átadták.

Vásári Erzsébet

Fotó: Jenei Péter

A Dél-alföld legjelentősebb puszta csárdája mellett hívták életre immár hagyományosan, a XX. Betyár Napokat szombaton, Kondoroson. Az esemény már péntek délután elkezdődött, amikor betyár játékokkal csábították az érdeklődőket, valamint retro partit tartottak. Szombaton a Szarvasi Fúvós Zenekar ébresztette a kondorosiakat a Széchenyi István Lótenyésztési Egyesület részvételével, majd cifraszűrökből nyílt kiállítás a csárda Nádas termében a Guzsalyas Egyesület közreműködésével. Mindeközben már készíthető és kóstolható volt Rózsa Sándor híres pogácsája, illetve elindult a főzőverseny és a gyermek horgászverseny is.

Dupla ünnepnap volt  a szombati a településen, hiszen új közösségi teret avattak a hivatal mellett. Az átadón kiderült, egy TOP-os program keretében valósult meg a beruházás. Ribárszki Péter polgármester elmondta, egy rendhagyó projektátadó ünnepségen köszöntheti a jelenlévőket, amely a betyárnapok programsorozatát gazdagítja. 

Hozzátette, egy olyan fejlesztés, ami a város életében és a településképben is meghatározó., hiszen ezáltal jelentősen megváltozott Kondoros magja, a városközpont arculata.

A polgármester részletezte, a beruházásra közel 300 millió forintot nyertek el a „Kondoros a zöld város” című TOP-os projekt keretében, amihez 17 millió forintos önkormányzati önerőt biztosítottak.

A programnak három fejlesztési célterülete volt. Megvalósult a polgármesteri hivatal udvarának felújítása, aminek köszönhetően a lényegében utcai funkcióból lett egy zárt, parkosított, térkövezett kert, kerékpártárolókkal és parkolókkal ellátva. A másik a sportszerekkel is kiegészített szabadidő park és egyben közösségi színtér kialakítása, amihez Csabai úti ingatlanokat vásároltak és bontottak le. A harmadik pedig a park mellett található szolgáltató ház kialakítása, amelyben hat bérelhető üzlethelység kapott helyet. Ribárszki Pétertől megtudtuk, a fenti beruházásnak köszönhetően összesen 14 új pakolóhely is épült Kondoros központjában, amikre mindig nagy szükség van.  

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő kifejtette, szimbolikus jelentéssel bír számára, hogy épp a betyár napokon adják át a település új beruházását, hiszen már képviselői munkája előtt is foglalkozott azzal, hogy felderítsék, mi az, amitől egy város nem csak zöldebb, de otthonosabb és élhetőbb is lesz. 

Itt pedig fontos felvetés volt a lakosság településhez való kötődése is, amit Kondoroson megmutat a húsz éves hagyománnyal bíró betyár napok. Hozzátette, a település azonban több fejlesztéssel is büszkélkedhet az utóbbi években. A helyi gazdasági szereplők és az önkormányzat is számos olyan beruházást hajtott végre, amikről elmondható, hogy a fiatal generáció számára és az idősebbeknek is egy otthonosabb, barátságosabb, szerethetőbb és élhetőbb környezetet biztosítanak.

Fontos célja Kondorosnak a hagyományőrzés

A Betyár Napok megnyitóján ugyancsak Ribárszki Péter és Herczeg Tamás köszöntötte a jelenlévőket. A polgármester a rendezvényről kifejtette, célja, hogy a hagyományokat még inkább elmélyítse és a következő generáció számára átadja. Véleménye szerint maga a hagyományőrzés ugyanis azon múlik, hogy át tudják-e örökíteni az elődöktől tanultakat a fiataloknak. Hozzátette, a betyár napokon mindig jó érzés látnia, hogy a legkisebbek is jelen vannak, sőt, közülük sokan még betyár viseletet is öltenek. Visszaemlékezett, miszerint a rendezvény a 2000-es évek elején indult útjára, és bár a koronavírus miatt az utóbbi két évben elmaradt, idén mégis a régi, nagy lelkesedéssel látogatják azt. Hangsúlyozta, a fentiek okán is igyekeznek évről-évre egyre több hagyományőrző elemmel gazdagítani, amiket ezúttal is különböző kulturális és színpadi programmal színesítenek minden korosztály számára.

Herczeg Tamás elmondta, az ilyen összejövetelekre szükség van egy település életében, legyen az bármilyen méretű. A kondorosi rendezvény sikeressége pedig egyértelmű, hiszen immár huszadjára tartják meg. Ez azt is jelenti, hogy a lakosságnak fontosak a hagyományok, illetve az is, hogy összegyűljenek, együtt ünnepeljenek és ápolják kapcsolataikat. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában