mobilfotó

2020.10.05. 09:54

Szarvason készült felvételt választottak a legjobbak közé

Két magyar pályázót is díjaztak egy rangos nemzetközi mobilfotós versenyen. A Huawei Next Image elnevezésű megmérettetésen Aljona Akszjonovics és Biri-Tóth Andrea képe egyaránt elismerést kapott. Utóbbin­ a fotó készítője szarvasi nyaralásuk egy önfeledt ­pillanatát örökítette meg.

V. N.

A Huawei Next Image fotóverseny nemzetközi győzteseit szeptember végén jelentette be a társaság. Az ítészek a világ minden tájáról érkező pályaművek közül választották ki a legjobbakat: egy abszolút győztest, kategóriagyőzteseket, valamint különdíjasokat.

Százhúsz országból több mint egymillió nevezés érkezett a megmérettetésre, amelynek témája a világjárvánnyal sújtott idei nyár volt – olvasható a szervezők által közzétett sajtóközleményben.

A Szarvason készült képen a fotós férjének fia, Noel és a család barátja szerepel /Fotó: Biri-Tóth Andrea/

Mint írták, az idei év győztes alkotása Sune Pedersen Az ölelés című képe lett. A dán fotós tökéletesen örökítette meg a nagypapa öleléséből áradó szeretetet unokája születésnapján, a világjárvány idején. Ez volt az első alkalom, hogy hónapok óta elhagyta otthonát, de unokáit így is csak egy műanyag fólián keresztül ölelhette meg. Pedersen fotója felkavarja az érzelmeket.

A „Hello, élet!” kategória nemzetközi győztese Aljona Akszjonovics Life goals című képe nem sokkal a Magyarországon bevezetett korlátozó intézkedések feloldása után készült a családi nyaralásuk alatt: – Az egri strandon éppen a kijárat felé vettük az irányt, amikor megláttam ezt az idős párt, akik egymás mellett ültek a vízben. Annyira idilli volt a látvány, hogy úgy éreztem, muszáj a telefonom után nyúlni. Miután elkészítettem a fotót, azonnal megmutattam a férjemnek, hogy remélem, mi is így fogunk ennyi idősen egymás mellett ülni a strandon, vagy bárhol máshol. Ezért is kapta a Life goals címet a kép – mesélt a kép készítésének körülményeiről a magyar díjazott.

Míg Biri-Tóth Andrea Summer Time című különdíjat nyert fotója két gyerek önfeledt strandolását mutatja be. A hobbifotós elmondta, családjával évtizedek óta visszajárnak Szarvasra, nyaralásaik állandó színtere a Holt-Körös.

– Kecskeméten élünk, de pár napra minden évben elmegyünk a családdal együtt Szarvasra. Az itt készült képen a férjem fia, Noel és egy jó ismerősünk, Sanyi szerepel. A nagy kánikulában a fiúk vödörrel öntötték egymásra a vizet és ugráltak a vízbe a stégről, mi pedig jókat nevettünk rajtuk. Ezt a pillanatot sikerült megörökítenünk. A telefon fotófunkcióinak próbálgatása közben történt a cselekmény, ami kiváló alkalmat nyújtott arra, hogy leteszteljük a különböző beállításokat a készüléken. Vagyis a véletlenek szerencsés egybeesésének köszönhetően készült el a nyertes kép, amely tökéletesen megörökíti a családi vakáció mókás, önfeledt pillanatát – osztotta meg velünk a hobbifotós.

Mint mondta, autodidakta módon tanult meg fotózni, szereti a szép képeket, és igyekszik lencsevégre kapni a fontos pillanatokat.

– Ha szépet látok, előkapom a telefont, és lövök pár képet, nincs benne tudatosság. Szerencsére ma már a telefonokon számos olyan funkció és beállítás van, melyeket alkalmazva és persze jól időzítve, látványos fotókat készíthetünk – avatott be minket Biri-Tóth Andrea. Mint megtudtuk, a nemzetközi győztes dán és a két magyar pályamű is megtekinthető október 25-ig a budapesti World Press Photo 2020 kiállítás kísérő tárlatán a Magyar Nemzeti Múzeumban.

Különdíjat nyert a pillanatkép

Biri-Tóth Andreának egy hírlevélben akadt meg a szeme a Huawei Next Image elnevezésű nemzetközi fotóversenyen: – Először legyintettem rá, de aztán csak nem hagyott nyugodni a dolog, hiszen sok egész jó kép készült a telefonommal. Mégsem gondoltuk a férjemmel, hogy az esélyesek között lehetünk, mert nem vagyunk profi fotósok. Először Kínából kaptunk egy e-mailt, hogy a képünk bekerült a legjobbak közé, majd jött az újabb levél, hogy megnyertünk a különdíjat – mesélte.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában