népművészet, galériával

2019.04.06. 15:15

Megyénkben is találkoztak a népi kézműves közösségek

Békés megye népi kézművesei és térségünk vezetői találkoztak szombaton Békéscsabán, a Phaedra Rendezvényközpontban. A Békés Megyei Népművészeti Egyesület, a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány, a Hagyományok Háza és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége által szervezett programon 24 település mutatta be az Alföld gasztronómiáját, 12 település polgármestere vagy önkormányzati munkatársa pedig azt, mit jelent az adott város, község számára a népművészet, hagyomány és a szokásrendszer, miként él ott a néphagyomány.

N.-L. V.

Az érdeklődőket Pál Miklósné, a megyei népművészeti egyesület elnöke köszöntötte. Kiemelte, április 5. és 7. között Magyarországon az Európai Művészet és Kézművesség Napjaihoz csatlakozva immár hatodik alkalommal szervezik meg a Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák Országos Hétvégéjét, melyhez Békés megyei is kapcsolódott az V. Dél-Alföldi Népi Kézműves Közösségek Találkozójával. A rendezvények célja, hogy fókuszba állítsák a népi kézművességet, ráirányítsák a figyelmet a népművészetre.

Az egynapos békéscsabai programon többek között előadott dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere, aki összefoglalójában azt mondta, Gyulán vonzódnak az emberek a népi kultúra, így a néptánc és a népzene értékei iránt, ugyanis a polgári szellemiség fundamentumának egyik építőköve a hazafiasság, nemzeti szellem pedig nem létezhet a népi kultúra nagyra értékelése nélkül.

Pál Miklósné, a megyei népművészeti egyesület elnöke /Fotók: Kiss Zoltán/

– Gyula évtizedek óta kiemelt helyet foglal el Magyarország népművészeti térképén, legyen szó néptáncról, népművészetről vagy népi iparművészetről. Mindhárom területen olyan tradíciókkal bírunk, amelyekkel úgy gondolom, hogy kevés magyarországi település büszkélkedhet – fogalmazott a városvezető.

Felidézte, már a népzene, népdalok gyűjtése idején, a 19. században szerephez juthatott Gyula. Később pedig Bartók Béla is a településre látogatott 1906-ban, ahol fonográf felvételeket készítve gyűjtötte a népdalokat. A néptánc gyökerei kapcsán kiemelte, a fürdőváros 1948 tavaszán helyet adott a több mint 800 táncos és zenés részvételével megrendezett I. Országos Magyarországi Néptánc Fesztiválnak és Versenynek, amely mintegy megalapozásául és szakmai hátteréül szolgált a Dél-Alföld legnagyobb néptáncfesztiváljának, a ma is virágzó Minden Magyarok Néptáncfesztiváljának, amelyet az idén immár 25. alkalommal rendeznek meg.

Települések mutatták be az Alföld gasztronómiáját

A népi kultúra jelenével kapcsolatban többek között kiemelte az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola néptánc tanszakát, Zsótér Béláné népviselet-készítőt, Lipták Dániel hegedűst, a Körös-völgyi Sokadalmat, az Illés Panna népdalkört, Faragó Ágota fazekasmestert, valamint a nyaranta működő Kézműves Vásárudvart.

Izsó Gábor, Békés polgármestere elmondta, szakkörök és egyének által a népi hagyomány, kultúra és népművészet mindig is jelen volt és ma is jelen van a városban. Vannak, akik szakmaszerűen űzik a kosárfonást, a fafaragást, s van fazekas is, aki a mesterségéből él, de sokan árusítanak hímzéseket, textíliákat. A kulturális központban ezen felül működik hímző, fafaragó és textiles szakkör.

Varga Tamás, a békéscsabai polgármesteri hivatal oktatási csoport osztályvezető-helyettese szűk keresztmetszetet adott a népművészet több ágáról, majd a néptáncot és a népi kézművességeket intézményi, civil szervezeti bontásban mutatta be. Beszélt a néptáncműhelyekről (Balassi, Tabán, Csaba Nemzetiségi, Balkán), a megyei népművészeti egyesület széles körben végzett, valamint az intézmények (Csabagyöngye, Békési Úti Közösségi Ház, mezőmegyeri művelődési ház és kézműves falu) tevékenységéről.

Az eseményen résztvevők a nap során megtekintették a Mások rólunk című filmet, mely a megyei népművészeti egyesület hálózati tevékenységét járja körül. A rendezvény kísérőprogramjaként a térségben alkotó népi kézművesek munkáiból rendezték meg a „Békés megye népi kézműves értékei” kiállítást.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában