Idő kell hozzá, hogy beérjen a darab mondanivalója

Meglehetősen nehéz írni erről a darabról. Kezdetben semmit nem mozgatott meg bennem, mi több, unalmasnak találtam. Aztán eltelt egy nap, és született egy gondolat. Eltelt még egy nap, és megszületett az előző gondolat ellenkezője. A napok teltek, bennem új gondolatok ébredeztek, és lehet, hogy még mindig korai írnom bármit is. 1+1=3, már ők is megmondták. A Sztalker Csoport kezdetben szeleburdi összevisszaságának tűnő produkciója többet nyújtott, mint egy egyszerű, színpadra vitt dráma vagy vígjáték, de nézzük az elejétől.

A színészek már a színpadon ülve, állva, táncolva fogadták a nézőket a kezdetektől, ezzel is mintegy közvetlen, bensőséges kapcsolatot teremtve a közönséggel. Hogy milyen előadás vár ránk, még annak ellenére is nehéz volt megítélni az első félórában, hogy az egyik színész vázolta a történetet – többször is.

Ezt követte egy Benny Hill Show-ba illő gegjelenet, sok prímán kivitelezett ügyetlenkedéssel és mesteri esésekkel, valamint a fából tákolt házikó(szerűség) totális megsemmisítésével. Majd egy hirtelen váltással minden pörgés lelassult, és az addigi vidám kabarét háttérbe szorította valami végtelenül komor melankólia. William Faulkner Míg fekszem kiterítve című regénye szerint egy idős asszony meghal, gyermekei siratják, s elhatározzák, a városban, a rokonok között helyezik örök nyugalomra a tanyasi asszony csontjait. Az asszony közelgő halálával vált a hangulat is borússá.

Komor monológok lassítottak az addig pörgős ritmuson, megállására és gondolkodásra késztetve a nézőket. Majd bekövetkezett az édesanya halála, ezzel pedig a káosz második felvonása, ahogy az ifjak megpróbálnak boldogulni tűzön-vízen át. A megpróbáltatások után nézőket hívtak a színpadra, együtt csináltak pofás kis házikót a korábban szétvert tákolmányból, és így váltak a közösség erejének segítségével egy együttműködő csapattá, és a szemünk előtt felnőtt férfiakká értek az esetlenül botladozó fiútestvérek, akik addig csak káoszt teremtettek.

Az édesanya nem jelent meg a színpadon – egy nő sem szerepelt a darabban –, de a hangja köztünk volt: Törőcsik Mari olvasott fel részleteket a regényből, valamint Pilinszky verseket idézett, mindezt hangfelvételen rögzítették, és részleteket játszottak le belőle. A színésznőt – és ezzel együtt az előadást is – meghitt közelségbe hozta az, hogy nem vágták ki azokat a részeket, amikor kiszólt a felvételt rögzítő fiúkhoz, vagy éppen elmondta a saját véleményét az éppen olvasottakról, hanem ugyanúgy lejátszották, majd haladt tovább a darab a maga medrében.

Nem egy tökéletes előadást láttunk, de kétségkívül ígéreteset, olyat, ami alapján a jövőben mindenképpen érdemes lesz odafigyelni a Sztalker Csoport munkásságára.