A falusi környezet ábrázolását felváltották a geometrikus formák

– Mikor kezdett el a képzőművészet iránt érdeklődni?

– Édesapám tanárként dolgozott, és volt egy kollégája, Pataky Sándor festőművész, akvarellista, aki ott tanított az iskolában, és nem mellesleg Székely Bertalan tanítványa volt. Ahányszor volt valamilyen alkalom, például születésnap, édesapám mindig kapott az öregtől egy-egy akvarell képet, így az otthoni környezetben sok vizuális anyag vett körül, valamint előszeretettel forgattam a könyvtárunkban fellelhető művészeti albumokat is. Így az érdeklődésem lassan ebbe az irányba fordult. Még a főiskolai felvételi előtt előkészítőre jártam, majd felvételt nyertem Temesváron a tanárképzőre, rajztanári szakra. Ez egy hároméves képzés volt, amit aztán a Temesvári Nyugati Tudományegyetem képzőművészeti szakán gazdagítottam egyetemi szintre.

– Hogyan kezdett el a festészettel foglalkozni?

– A főiskolára való felkészülés a klasszikus módon telt, csendélet, rajzolás, festés, geometrikus testek ábrázolása. Az egyetem alatt viszont újabbnál újabb ingerek és információk értek. Temesvár a konstruktivista geometrikus irányzat fővárosa volt Romániában akkor, amikor oda jártam, így nagyon érdekes hatások vettek körül. Akkor fedeztem fel a geometrikus művészetet, az absztrakció lehetőségeit és világát. A főiskola elvégzése után az ember próbál egyéni hangot, mondanivalót egyéni stílusban megjeleníteni. Pár évig Románia keleti, moldovai részén, Bákóban, egy csángó faluban kezdtem el az oktatói munkámat. Erre a 3-4 évre tehető az útkeresési időszakom, amikor már kiállító művészként jelentem meg. Az itt eltöltött évek után kerültem vissza szülővárosomba, Aradra, ahol az Aradi Állami Színház díszletfestőjeként kezdtem el dolgozni. Egy nagyszerű, öreg mester dolgozott ott, aki megismertetett ennek az új műfajnak, technikának, és sokrétű tudást megkívánó munkának a szépségével. A nyugdíjazása után egyedül vezettem a műhelyt, az itt szerzett tudást pedig kamatoztathattam Békéscsabán, amikor 1990-ben ide kerültem a Jókai színházba.

– Emiatt jött Békéscsabára?

– A romániai rendszerváltás után kezdtük el építeni a képzőművészeti kapcsolatainkat a szomszédos országokkal, egy ilyen delegáció látogatása alkalmával tudtam meg, hogy itt vannak műteremlakások, valamint hogy a fiatalok inkább elvándorolnak Békéscsabáról. Éppen akkor üresen állt egy ilyen lakás, a Békéscsabai Jókai Színházban pedig várt egy munkahely. Mire idekerültem, a műterem lehetőségét megkapta mást, de 1990 óta a Jókai színházban dolgozom, mint a festőtár vezetője. 2014-ben az a megtiszteltetés ért, hogy megkaptam a legjobb háttérmunkáért járó Magyar Teátrum Díjat.

– A Romániából Magyarországra való áttelepülés hozott valamilyen változást a művészetében is?

– Míg Aradon voltam, akkoriban volt a falurombolási időszak, ezt a témát megragadva régi épületeket fotóztam, ennek a grafikai feldolgozásai voltak az akkor megszületett képeim. Ezt a munkásságot, ami egy fotódokumentáción alapszik, váltotta fel az új környezet miatt egy lassan absztraháló tájkép és formavilág, pasztell technikával. Ezekből a munkákból született egy közös kiállítás a Békéstáji Művészeti Társaság akkor 50 éves tagjaival. Ez a formavilág egyszerűsödött, és emlékeimben felidézve édesapám földrajzi atlaszait, könyveit, és az abban található oktató, sematikus rajzokat születtek meg az első geometrizáló munkák, amik a Tektonika gyűjtőcímet kapták. Itt a föld rétegei, a földmozgások leképzése volt a téma. Azóta művelem ezt a geometrikus, absztrakt világot. A környék egyébként is híres olyan, hasonló technikát alkalmazó képzőművészekről, mint Fajó János, aki a napokban hunyt el, vagy Lonovics László kolléga, és még sokan mások, akik ezt a művészeti formát választották, és országos, sokszor európai hírűvé váltak vele.

– Eltérő fogadtatásra talált itt Békéscsabán, mint korábban Aradon?

– Amikor Aradon a népi építkezés, falusi környezet és világ képi megvalósítását folytattam, akkor nagy érdeklődés követte a munkámat. Békéscsabára átkerülve sajnos ez az absztrakt geometrikus ábrázolásmód már nem kapott akkora figyelmet.

– Milyen technikával szokott alkotni?

– Ezekhez a képekhez nekem legjobban az akrill, mint festőanyag a legmegfelelőbb, ezzel nagyon jól lehet kiterített színfoltokat elérni. Ezt előzte meg a pasztell, előtte pedig a fotódokumentáció nagyítása, vegyi barnítása, különböző fizikai behatásokkal való megmunkálása. Rengeteg vázlatot készítek, ezek a formák teljességében a kreativitásom szülöttei, egy általam kitalált formavilág. A sok vázlaton keresztül jutok el egy olyan kompozícióhoz, megoldáshoz, ami alapján aztán megszületik egy-egy munka.

– Hogy került kapcsolatba a Békéstáji Művészeti Társasággal?

– Mikor idekerültem, érdeklődve figyeltem a békéscsabai kiállításokat és néztem, hogy milyen itt a művészeti élet, így ismertem meg művészeket, akik egy idő után úgy látták, hogy felvételt nyerhetek a társaságba. Nem ez az egyetlen, melynek tagja vagyok, a Romániai Képzőművészek Szövetségének tagjaként jöttem át Magyarországra, az évek során pedig felvételt nyertem a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületébe.

– Idén megválasztották a Békéstáji Művészeti Társaság elnökének. Mint korábban már szó volt róla, egy fiatalító szándék vezérli a vezetőséget, mint elnök, ennek hogyan képzeli el a megvalósítását?

– A fiatalító szándék már ezelőtt 1-2 évvel született, és meg is valósult, a vezetőség is fiatalokból verbuválódott. Lonovics László a több mint 20 éves munkájával kiérdemelte a tiszteletbeli elnök címet, én úgy is vállaltam ezt a megtisztelő feladatot, hogy László tudásának, kapcsolatainak segítségével tudjam intézni a rám váró feladatokat. A fiatal kollégákat pedig próbálom megbízni külön teendőkkel, mindenkinek megvan a maga reszortja, hogy mivel járul hozzá a vezetőség munkájához. Fontos, hogy minél inkább megismerkedjenek a vezetőség feladataival. Emellett sokat segítenek a különböző csatornákon való kommunikációban, például az interneten népszerűsítik a társaság munkásságát és tagjait. Megmosolyogtató volt a tisztújító gyűlés napján, amikor Lonovics barátom korára hivatkozva mondta, hogy már átadná a vezetést a fiatalabbaknak, és akkor ajánlott engem elnöknek, holott egy pár hónap különbség van csak közöttünk.

– Hogyan válhatnak tagjaivá a társaságnak a fiatal képzőművészek?

– Békéscsaba nagyon jó helyzetben van, hiszen két képzőművészeti középiskola is működik a városban. Innen nagyon sokan jutnak el egyetemre, és van hova visszajönniük, szerencsére jönnek is. Számos volt diákom ma már a kollégám. A két iskolán kívül több intézmény van a városban, ahol kamatoztathatják tudásukat a visszatérő, diplomás képzőművészek, és a visszaáramlás szerintem nagyon jól működik. Felismertük ezt a helyzetet, hogy sok egyetemet, főiskolát végzett művész van, akik számára segítséget jelenthet, ha bekerülhetnek egy szervezetbe, csapatba. Kiállításokon vehetnek részt, társaságokban nyilvánulhatnak meg, részt vehetnek képzőművészeti táborokban, eljuthatnak külföldi táborokba és kiállításokra.

Korábban írtuk:

Alkotás közben folyamatosan keresi az új kihívásokat, lehetőségeket