Szüleit hallgatva ismerte meg a hangszereket a csellista

– Honnan jött a zene szeretete, és mióta csellózik?

– A szüleim is zenészek, édesanyám zongorán játszik, édesapám zongorázik és kóruskarmester volt. Gyermekkoromtól él bennem a zene szeretete. Anyukám kísérete mellett sok hangszert hallottam megszólalni. Ezek után természetes volt, hogy valamilyen hangszeren tanuljak, így nyolcévesen elkezdtem csellózni. Hamar nagyon jó kémia alakult ki köztem és a gordonka között, így adott volt, hogy az életem részévé váljon.

– Mennyit gyakorol egy nap?

– A gyakorlást létszükségletnek nevezem, amellyel napról napra fejlődni tudok. Mivel évi 90–100 koncertet játszom, már az is annak számít, mivel kevés időm jut az igazi elmélyült próbákra. Emellett két egyetemen tanítok csellót, ami szintén egyfajta tréning.

– Mi a története annak a Stradivari-hangszernek, amin játszik, és hogyan jutott hozzá?

– Ez az első cselló, amit a mester 1673-ban épített, önmagában már ettől különleges. Stradivari az olasz hegedűkészítő Amati család műhelyében tanult. Az első önállóan készített csellója nagyon jó híd a különböző hangszerépítési tradíciók között. Bár ez már a saját modellje, de még nagyon érződik rajta az Amati-hatás. Szép és kiérlelt a hangja, méretben nagyon passzol hozzám. Előttem többek közt Jacqueline du Pré híres csellista is játszott rajta a karrierje korai szakaszában. Ezért van egy plusz spirituális értéke annak, hogy most nálam lehet. Ilyen hangszer ritkán kerül piacra. Mielőtt még elkezdték volna árulni, jelezték, hogy szeretnék, ha én játszanék rajta, és megkérdezték, ismerek-e olyat, aki megvenné. Rövid időn belül találtam egy neve elhallgatását kérő személyt, aki megvásárolta, és átadta nekem korlátlan használatra. Úgy gondolom, többéves szakmai bemutatkozásaim, elért sikereim és ismeretségeim vezettek el ahhoz, hogy ezt a különleges darabot birtokolhatom.

– Miben más ez a hangszer, mint a manapság gyártott csellók?

– Nagyon öreg a hangszer. A fa, amelyből készült, már akkor 50 éves volt, amikor Stradivari hozzáfogott a megmunkálásához. Mikroszerkezete ezután még évszázadokon keresztül rezgésben volt tartva. Hangzása így alakult tökéletessé. Ehhez az is kellett, hogy arányaiban mesterien lett megépítve. A vastagsági méretezéseit és formáit például egy Michelangelo-alkotáshoz tudnám hasonlítani, amit lehet másolni, de soha nem készíthető el még egyszer ugyanaz. Az elmúlt ­15–20 évben nagyon jó hangszerek készültek. Viszont ezeknek szükségük van az elkészüléstől kezdve még 20–30 évnyi érésre.

– Milyen érzés volt először játszania Stradivari csellóján?

– A művészet és a zene mindig a teljesség érzetét ­keresi. Egyszerű hasonlattal szólva olyan érzés volt először megszólaltatni, mint amikor ­valaki felhúz egy tökéletes pár cipőt vagy egy nagyon jó bort iszik. Ilyenkor az embert elfogja egyfajta bizsergés és azt érzi, ez most jó lesz. Nagyon erős karaktere van a hangszernek, ezért egy év kellett, mire teljesen megismerkedtem vele. Rá kellett jönnöm többek közt arra is, hogy mitől nyílik meg még jobban a hangja, és arra, hogy milyen időjárást szeret.

Világszerte bemutatkozott

Várdai István Pécsett született 1985-ben. Felsőfokú tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen kezdte, majd 2010 őszétől a ­németországi Kronberg Akadémián folytatta. 2013-tól a világhírű intézmény oktatója lett, 2017-től pedig a Mannheimi Zeneakadémia professzora. Tanulmányai után jó néhány nemzetközi verseny díjazottja és nyertese lett. 2008-ban első díjat nyert a Genfi Nemzetközi Zenei Versenyen, 2007-ben harmadik helyezett volt a XIII. Nemzetközi Csajkovszkij Versenyen Moszkvában, és különdíjat kapott ­2006-ban az Emanuel Feuermann­ Gordonkaversenyen Berlinben. 2014-ben pedig megnyerte az ARD Nemzetközi Csellóversenyét­ Münchenben.

Fiatal kora ellenére a világ megannyi pontján fellépett már, többek közt New Yorkban, Londonban, Firenzében, ­Tokióban és Pekingben. Elért sikerei közé tartozik Junior Prima díja, Liszt-díja, és a világ legígéretesebb fiatal zenészének ítélt Prix Montblanc is.