Strausz Róbert

2024.05.24. 10:38

Bosszúból tört be Magyar Péter gyulai szárnysegédje a művházba és a könyvtárba

Magyar Péter gyulai segítője saját bevallása szerint azért tört be a kilencvenes években a gyulai könyvtárba és művelődési házba, mert nem voltak hajlandóak reklámozni a koncertjeit.

Beol.hu

Cikksorozatban foglalkozik a Mandiner Strausz Róberttel, Magyar Péter gyulai segítőjével. A férfi a német köztévének az országjárás állomásán nagy hanggal szidta a kormányt és emelte az égig Magyar Pétert. Strauszról a lap kiderítette mostanra, hogy az eredeti neve Kliegl Róbert, a névváltoztatását azért igényelte, mert berögződése, hogy ő Johann Strauss világhírű osztrák zeneszerző leszármazottja.

strausz róbert, magyar péter, betört, Tisza Párt
Strausz Róbert és Magyar Péter. Montázs: Mandiner

Magyar Péter baloldali segítője nem most kezdte politikai karrierjét, ugyanis korábban a Demokratikus Koalíció egyik eligazításán vett részt, amelyet Arató Gergely, Gyurcsány pártjának vezető politikusa tartott. 

Pénteken reggel arról írt a közéleti portál, hogy a Kliegl Róbert néven született férfi egykori lapszámunk tájékoztatása szerint betört a helyi könyvtárba és művelődési házba, ugyanis saját koncertjeit akarta hirdetni. Az 1999 december 5-én megjelent lapban megkérdezték Magyar Péter mostani segítőjét, ugyan miért tört be, a gyulai férfi állítása szerint csak a bosszú vezérelte.

Az ominózus kérdés-válasz így hangzott el a cikkben

— Azt állítja, hogy a művészetnek él, felsőfokú végzettség megszerzésére törekszik, s nem a hirtelen meggazdagodás vezérli. Akkor miért tört be a helyi művelődési házba és a könyvtárba?
Strausz: — Bosszúból. A könyvtárban nem engedték, hogy kifüggesszem a koncertem plakátját, a művelődési házban sem népszerűsítették estemet a lehetőségekhez mérten. Nagyon nagy hiba volt, hogy így elragadott a hév, de egy életre tanultam az esetből. Elhiheti, ha pénzre pályázok, a városnak nem ezt a két intézményét választom.  

Strausz Róbert elindul az önkormányzati választáson

A Mandiner emlékeztet: Strausz Róbert elindul az önkormányzati választáson. A Magyaroszági Régiókért Egyesület (MARÉG) gyulai jelöltje lesz, a szervezet kompenzációs listáján szerepel. Ez azért érdekes, mert a MARÉG elsőre civilnek tűnik, de közel sem független a Magyar Péter alelnökölte Tisztelet és Szabadság Párttól (TISZA Párt). A lap információi szerint a MARÉG az önkormányzati választáson induláshoz szükséges aláírásokat TISZA pártos pólóban gyűjtötte.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában