Kerítés

Felborzolta a kedélyeket Békéscsabán, ami Sanyi kakassal történt. Szinte nincs olyan, aki ne hallotta volna történetét; a legendás jószág annak idején meglógott a városi piacról, elkerülte a szárnyasok sanyarú sorsát, a fazekat. Próbálták befogni, de nem hagyta magát, végleg beszippantotta a szabadság. A Munkácsy tér lett az otthona, a környék lakói vigyázták minden lépését. Enni, inni bőségesen kapott, látogatták helybéliek, sőt távolabbról érkezők is. Nem akadt hónap, amikor ne posztolt volna valaki a kukorékolásáról. Szárnyastársaival is a lakótelep üde színfoltja volt, de leginkább egyedül szeretett kapirgálni. 

A tér most üres. Sanyit elvitték egy tanyára, hogy gyógyuljon; állítólag megrugdosták a környéken tanyázó hajléktalanok. Milyen groteszk, hogy tulajdonképpen Sanyi is fedél nélküli. Ha megkérdeznénk a csövezőket, talán legyintenének: a (részeg?) tinédzserek is kegyetlenkedtek vele, egyik rúgást már csak követte a másik... 

Olvasom az állatbántalmazás lelki hátterét, s egyre árnyaltabb az egész, már nem tudom, kinek kellene kerítés. A kakasnak, hogy végre biztonságban legyen, vagy az embernek, aki képes egy kakasba is belerúgni? Elgondolkodtató az is, milyen sokan táplálnak kizárólag állatok iránt mély együttérzést. Van, aki ki is mondta: biztonságos, kényelmes, konfliktusmentes ez a fajta kapocs, inkább emberekbe rúgna bele. Azt hiszem, ennek tükrében nem csak szegény Sanyinak kívánhatunk gyógyulást...