Hérics

2024.03.24. 11:30

Sárga virágkoszorú lepte el a nemzeti parkot

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság (KMNPI) több részterületén is találkozhatunk két héricsfajjal: a volgamenti és a tavaszi héricsekkel. Míg előbbiek már csúcsvirágzásban vannak, az utóbbiaknál még valószínűleg növekedni fog a virágzó tövek száma.

Vásári Erzsébet

A nemzeti park szerdai beszámolójából kiderült, hogy a fokozottan védett volgamenti hérics legnagyobb hazai, természetes állományában, a Csorvási-löszgyepen január 24-én fedezték fel az első virágzó példányokat. Ez a korábbi évekhez képest kicsit későbbi időpont, de némi stagnálás után, február 6-tól robbanásszerű, intenzív növekedés következett be. Ennek eredményeként március 13-án már 2107 virágzó tövet számoltak, ami csaknem 400-al több a tavaly április 3-án tapasztalt csúcseredménynél (1722 tő). Tatársáncon a bekerített, védett területen lévő, telepített állományban március 13-án 180, a kerítésen kívüli, vetett állományban pedig 51 virágzó tövet számoltak.

hérics
A volgamenti és a tavaszi hérics is százasával, ezresével virágzik. Fotó: Palcsek István Szilárd

Kardoskúti Tájegységükön pedig nemcsak volgamenti, hanem tavaszi hérics is több helyszínen él. A Tatársáncon és a Makai-tanyán őshonos, Fecskésen pedig vetett állomány található. Március 13-án a Tatársáncon már 167, a Makai-tanyán 310, Fecskésen pedig 268 tövet vettek szemügyre. Mivel a talajban van elegendő nedvesség, így a növények szép állapotúak, látványosak. A tavaszi héricsnél a virágzási csúcs későbbre várható, így ezek a számok még minden bizonnyal növekedni fognak. Tavaly április 12-én Tatársáncon 245 volt a csúcs, a Makai-tanyán 507, Fecskésen pedig 312 virágzó tövet találtak.

A Dévaványai-Ecsegi pusztákon található Ördögsáncon (Ecsegfalva határában) szintén van a volgamenti héricsnek egy állománya, melyet 2000-2002 között telepítettek ide az igazgatóság munkatársai. Ezek részben az 1980-as években védelmi céllal, több védett területre Csorvásról szétültetett idős, virágzó tövekből, részben üvegházban előnevelt kis palántákból származtak. Későbbiekben ezen állományok növelése érdekében helyben magvetések is történtek, melyek már virágoznak is. Március első hetében már 101 virágzó tövet számoltak, ez volt az idei virágzási csúcs.

A KMNPI Makói Tájegységében a Montág-pusztán, valamint a Királyhegyesi-pusztán található Héricses-dombon egyaránt jelentős a tavaszi hérics állománya. Idén már február közepén előbújtak a hajtások és hamarosan az első virágok is megjelentek. A talajban van elegendő nedvesség, így a tövek szépen fejlődtek, magasra nőttek és sok a virág rajtuk. A csúcsvirágzás március elején következett be. A látványos virágmezőben azonban csak a derűs napokon gyönyörködhetünk, a borús, felhős időben ugyanis a virágok összecsukják szirmaikat.

A Kígyósi-pusztán szintén van egy viszonylag nagy, 50-70 tőből álló tavaszi hérics állomány. Egy részük már kibontotta szirmait, a napokban Szabadkígyóson 40 virágzó tövet találtak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában