2024.03.02. 16:22
Ismét indul polgármester-jelöltként Ribárszki Péter Kondoroson
Ribárszki Péter, Kondoros polgármestere Facebook-oldalán jelentette be, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség polgármester-jelöltjeként indul a június 9-ei, önkormányzati választáson.
Ribárszki Péter kiemelte, lassan 10 éve, hogy polgármesterként szolgálhatja szeretett városát.
![ribárszki, kondoros, polgármester, polgármesterjelölt](https://cdn.beol.hu/2024/03/NW4J2jNBCu4O77ApbIGl4o3-Ry6S_QM76g3fvw-CkoA/fit/1200/675/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk2YmMyNjNhMzE4ZjQxNmI5N2E5MjY1NWM4Njc1M2Nj.jpg)
– Azt gondolom, hogy ezalatt az egy évtized alatt, a közösen elvégzett munka eredményeként, sikerült Kondoros kisvárosi jellegét erősítenünk, valamint azon a fejlődési pályán tartanunk, amelyen hosszú évekkel korábban indult el – hangsúlyozta a polgármester. – Azonban a megvalósítani kívánt célok, hogy a fejlődés töretlen legyen, valamint még inkább szerethetővé és élhetővé tegyük városunkat, messze nem értek még véget. Sőt, ezen célok elérése folyamatos feladatokat és kihívásokat jelentenek számunkra, melyeket kimondottan szeretünk.