Program

2024.03.04. 18:17

Öt éven át ingyenes egészségügyi szűrést biztosítanak Eleken

A programhoz csatlakozó magas vérnyomással, illetve koleszterinszinttel küzdő elekieknek öt éven át biztosítanak ingyenes egészségügyi szűrést.

Vásári Erzsébet

Öt éven át tartó, rendszeres ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatot biztosítunk az alábbi problémákkal küzdő eleki lakosok számára, akik csatlakozni kívánnak a programhoz – adta hírül a lakosságnak szerdán Facebook-oldalán Szelezsán György. 

egészségügyi szűrés, program, magas vérnyomás elek
Az Eleken induló programba magas várnyomással és koleszterinszinttel lehet jelentkezni
Forrás: Szelezsán György Facebook-oldala

A polgármestertől megtudtuk, hogy erről a kiváló lehetőségről dr. Szabó Ákossal tájékoztatták az érdeklődőket kedden a Reibel Mihály Városi Művelődési Házban, ahol már több mint húsz fő jelezte is a részvételi szándékát.

Az ingyenes programhoz a Trial Pharma Kft-vel való együttműködés keretében van lehetőség, a jelentkezésre pedig folyamatosan lehetőség van a +3620/9830274-es telefonszámon, ahol bővebb tájékoztatást is adnak a programról – tette hozzá Szelezsán György.

Beszámolójából kiderült: a programra olyan 50. életévüket már betöltött nők és férfiak jelentkezését várják, akinek magas vérnyomása van és ezt gyógyszeresen kezelik, magas a koleszterinszintje és ezt gyógyszeresen kezelik, vagy még nem kezelik a magas koleszterinszintje miatt, de ebben az esetben ennek minimális labor értéke 5.2 mmol.

Végül a polgármester hangsúlyozta: minden érintettet arra biztat, hogy bátran csatlakozzanak a programhoz, hiszen ez jó lehetőség soron kívül folyamatos egészségügyi szűréseken részt venni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában